nlc-logo

Engedélyezi, hogy az nlcafe.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.

Baba
„Az apaság olyan dolgokkal szembesített, amikre álmomban sem gondoltam volna”

„Az apaság olyan dolgokkal szembesített, amikre álmomban sem gondoltam volna”

Azt még én is tudtam, hogy a teli pelenka bizony tud kényelmetlenül büdös is lenni, ahogy lélekben arra is felkészítettem magam, hogy a kisfiam születése után vége lesz a kényelmes, 8-9 órás alvások időszakának, de az apaság számos olyan dologgal is szembesített, amire álmomban sem gondoltam volna.
TóCsa
TóCsa
f Ajánlom

A baba pirospozsgás arcbőre nem az egészség jele

„Jaj, de cuki, olyan pirospozsgás a kis arcocskája, látszik mennyire egészséges gyerek” – kaptuk meg a mondatot ismerősöktől és ismeretlenektől egyaránt, amikor meglátták Boldink arcocskáját. Csakhogy a piros, távolról aranyosnak tűnő foltocskáknak az arcon semmi közük az egészséghez: babánk irgalmatlan nyálmennyiséget ken szét az arcán naphosszat, ettől a bőre kiszárad, és ezért lesz pirospozsgás az a kis, aranyos, annyira puszilgatni való arc. Magyarul: nyálkiütése van.

Nyolc hónaposan is lehet rajongani a híradóért

Mielőtt ránk húznák a vizes lepedőt: nem szoktunk gyakran tévézni a gyerekkel, de az esti híradót majdnem mindig bekapcsoljuk, ha épp otthon vagyunk. Ezt sokáig magunk miatt tettük, de most már egyre inkább Boldi a híradó legfőbb rajongója. A nagy tévén a hírolvasók közvetlenül a kamerába beszélnek, ezért a fiunk úgy érzi, hozzá szólnak. Amikor Boldi meglátja a képernyőn Antónia nénit vagy Szellő bácsit beszélni, olyan örömujjongással nézi őket, mintha épp megjönne a nagymama vidékről.

„Nyolc hónaposan már lassan közelít a kilenc kilóhoz, amit felemelni még nem olyan nehéz, de egy órán át ringatni és fel-alá mászkálni vele már annál inkább.”

A pelenkázásban nem a pisi meg a kaki jelenti az igazi kihívást

Oké, a pisitől nem különösebben tartottam, de voltak kételyeim azzal kapcsolatban, vajon bírni fogom-e az összekakilt pelenkák látványát/szagát. Ez könnyebben ment a vártnál, egy-két hónap alatt már rutinos pelenkacserélő voltam. Aztán a gyerek nőtt, egyre izgágább lett, most pedig már ott tartunk, hogy szabályos tornagyakorlatokat és táncmozdulatokat próbál tenni olyankor, amikor én megpróbálom valahogy ráaggatni az új pelenkát, és közben arra fókuszálok, nehogy belenyúljon a saját kakijába.

Egy féléves gyerek piszkosul nehéz ám

Valahogy az volt a naiv kis fejemben, hogy egy gyerek kétéves kortól lesz igazán nehéz, addig úgy pakolgatjuk őt, mintha tollpihéből lenne. Ehhez képest Boldink nyolc hónaposan már lassan közelít a kilenc kilóhoz, amit felemelni még nem olyan nehéz, de egy órán át ringatni és fel-alá mászkálni vele már annál inkább. Az ember háta, dereka és karja is rendesen megérzi a dolgot, és persze a kisfiam úgy gondolja, nincs jobb, mint a karunkban lebzselni. Kissé azért szégyellem magam a panaszkodásért, mert én 90, míg a feleségem 50 kilósan csinálja ugyanezt…

Nem annyira törékeny, mint amennyire annak hittem

Igen, a születése utáni első néhány hónapban egy kisbaba még valóban nagyon törékeny, és még a széltől is óvni kell, de amint elmúlt ez a kritikus időszak, minden megváltozik. Boldink már számtalanszor bizonyította, hogy nem porcelánból van, hiszen kifejezetten rajong azért, ha intenzíven játszunk vele: hempergünk, gyömöszöljük, dobáljuk, emelgetjük, fejjel lefelé lógatjuk vagy nyomorgatjuk őt.

Babánk nem igazán állatbarát

Volt egy olyan illúzióm, hogy kisfiunk már egészen kicsi korában imádni fogja az állatokat, és ez a tévképzetem valószínűleg abból adódott, hogy mindkét nagymamájánál várta őt egy kiskutya. Ezzel szemben Boldink nagyjából féléves koráig nem igazán érdeklődött a körülötte sündörgő kutyusok iránt, és amikor két hónapja felfedezte őket magának, azóta egyfolytában azon van, hogy valahogy utolérje és megtépje őket. Nem őt kell megvédenem a kutyáktól, hanem a kutyákat tőle. Rémálmaimban tér vissza a kép, amikor az egyik kutyus közelebb merészkedett hozzá, hogy megszagolja, babánk pedig, kihasználva az alkalmat, elkapta a fülét, és elkezdte lefelé húzni.

Az életünk nem egy nagy babakocsis séta

Olyan környéken lakunk, ami csurig van gyereküket sétáltató szülőkkel, és ebből kiindulva azt képzeltem, hogy mi is naphosszat tologatjuk majd a babakocsit a benne békésen szundikáló babánkkal. Ehhez képest Boldi már akkor hisztizni kezd, amikor öltöztetni kezdjük, és elképesztő mázlira van szükség ahhoz, hogy egy sétát ne üvöltsön végig. Ilyenkor próbáljuk faarccal tologatni őt a babakocsijában, igyekezvén nem észrevenni a ránk sajnálkozva vagy elítélően néző járókelőket. Tudjuk, hogy nincs mit szégyellnünk, hiszen nem rajtunk múlik, de valahogy akkor is a szégyen marad az az érzés, ami velünk marad egy ilyen séta után.

„Kaptunk egy szuper eleven, állandóan pörgő, a figyelem középpontjában lenni kifejezetten szerető babát.”

A játékoknál sokkal jobb játék egy üres ásványvizes flakon

Nyolc hónap alatt Boldi kisebb játékboltnyi játékot szedett össze különböző ajándékok formájában, és bár van köztük olyan, ami színes, csörög és zenél, ez mind semmi ahhoz képest, ha a kezébe adok mondjuk egy üres ásványvizes flakont. A hétköznapi használati tárgyak, főképp a konyhai eszközök (a spatula különösen nagy kedvenc) az igazi nagy favoritok, amik mindig sokkal érdekesebbnek bizonyulnak a legdrágább játékoknál is.

Félelmetes, mennyire érdeklődik az okostelefon és a laptop iránt

Persze én is tudtam, hogy ma már az ovisok is okostelefonnal nyomulnak, de azt azért nem gondoltam volna, hogy a kisfiam még nem lesz féléves, amikor olyan csodálattal fog tekinteni az okostelefonomra és a laptopomra, mint én egy Manowar-koncertjegyre 17 éves koromban. Ha egy pillanatra átengedem neki az érintőképernyő használatát, láthatóan a mennyországban érzi magát, és már előre azon agyalok, hogyan fogom megvédeni tőle a fő munkaeszközömnek számító laptopomat.

Azt hittük, hogy olyan nyugis gyerekünk lesz, amilyenek mi voltunk

Szüleink elmondása alapján egészen pici korunkban én és a feleségem is kifejezetten angyali gyerkőcök voltunk, és ha letettek bennünket játszani valahová, fél órával később is ugyanott találtak. Visszahúzódóak voltunk, és már gyerekként sem szerettünk a figyelem középpontjában lenni. Valahol arra számítottunk, hogy ha majd gyerekünk lesz, ő is ugyanolyan nyugis természetű lesz, mint mi. Ehhez képest kaptunk egy szuper eleven, állandóan pörgő, mindenkivel közvetlen, a figyelem középpontjában lenni kifejezetten szerető babát, akinek annyi energiája van, hogy nekünk kettőnknek összeadva sem volt fele ennyi, amikor mi is ugyanolyan picik voltunk, mint most ő.

Megosztás Facebookon
[central_CentralFbLikeboxComponentWidget fb_page="https://www.facebook.com/noklapjacafe/" small_header="true" show_facepile="0" show_posts="0"]