nlc-logo

Engedélyezi, hogy az nlcafe.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.

Baba
Diákjától vár gyereket egy szegedi tanárnő

Diákjától vár gyereket egy szegedi tanárnő

Egy rendkívül nívós, országszerte elismert szegedi oktatási intézményben tanít az a tanárnő, aki ősztől szülési szabadságra ment, és úgy hírlik, hogy a babát már leérettségizett diákjától várja. A középiskola és a tankerület is belső vizsgálatot folytatott le az ügyben.
NLCafé
f Ajánlom

A Bors úgy tudja, hogy a tanárnő történelmet tanít az egyik szegedi középiskolában, ahol a diákjával folytatott viszonya nem maradt titokban: először az iskola indított belső vizsgálatot, majd a tankerület vette át az ügyet.

Az intézmény igazgatójának tájékoztatása szerint a teljes körű és alapos vizsgálat során bizonyítást nyert, hogy valóban szerelmi kapcsolat alakult ki a tanár és diákja között, azonban a konkrét viszonyra már csak a diák érettségije után került sor. A tanárnő mindig is jóban volt az érintett diákjával, akit két éven keresztül készített fel egy versenyre. Az intézmény vezetése a fiú szüleivel is beszélt a kialakult helyzetről.

A lap értesülése szerint a tanár nem veszítette el az állását, az intézményből szülési szabadságra ment el ősztől, nemsokára pedig érkezik a baba. Sem az iskolai, sem a tankerületi vizsgálat tudta biztosra megállapítani, hogy valóban a diák lenne az apa. 

Megosztás Facebookon