Baba

Kiderült: ebben az életkorban a legjobb szülni

Legalábbis a tudósok szerint, ha ebben a korban szülsz, akkor nagyon okos gyereked lesz.

A London School of Economics egy kutatásban kifejezetten a 30-as éveiket taposó anyukákra és gyerekeikre koncentrált, és azt találták, hogy intelligensebbek az idősebb anyától született gyerekek.

A kutatásban 18 000 gyereket vizsgáltak abból a szempontból, hogy milyen hatással van az anya életkora a gyerek intelligenciájára. Az eredmény szerint a 30–40 év közötti anyák gyerekei nyertek a kognitív tesztekben szemben a 20-as és 40-es éveikben járó anyukák gyerekeivel. A 10–11 éves gyerekeknél az olvasást, gondolkodást és emlékezőtehetséget tesztelték.

A kutatók szerint azért lehet ez így, mert jellemzően a 30-as éveikben szülő anyák arra használták a 20-as éveiket, hogy karriert építsenek, aminek az az eredménye, hogy 30-as éveikre már sokkal több figyelmük marad a gyerekeikre, mert biztos anyagi hátteret tudtak teremteni. Bár ez az indoklás talán kicsit sántít, de azért az megnyugtató, hogy ezek szerint már elfelejtődik lassan az a közhiedelem, hogy kicsúszik az időből, aki nem szül huszonévesen.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top