Baba

„Az ellenségemnek sem kívánom, hogy ide kerüljön a gyermekével”

Az egyik magyar kórház gyerekosztályáról van lesújtó véleménnyel az az édesanya, aki a nővérek folyamatos és indokolatlan üvöltözéséről, a nem megfelelő étkeztetésről és a tájékoztatás teljes hiányáról számolt be a TASZ oldalán. A Társaság a Szabadságjogokért feltérképezi Magyarország gyerekbarát és kevésbé gyerekbarát kórházi osztályait.

A TASZ Facebook-bejegyzéséből kiderül, hogy egy édesanya három napot töltött bent az egyik – meg nem nevezett – kórház gyerekosztályán 12 hónapos babájával. Azt írja, hogy a benti lét traumát okozott neki, a legszörnyűbbnek azt a lelketlen hozzáállást találta, hogy akinek nem tudott ott lenni a szülője, azzal a gyerekkel a kórházban semmit se törődtek. 

Mint írja, teljes volt a káosz. A babákat nem hagyták pihenni, ezért a kicsik rengeteget sírtak, emiatt a nővérek folyamatosan és indokolatlanul üvöltöztek. A síró gyerekekre órákon át oda se néztek. Az anya kiemeli, hogy nem kapott senkitől semmilyen  tájékoztatást arról, hogy a vizsgálatok hánykor lesznek,  orvossal egyszer sem tudott beszélni, diagnózist sem kapott. Hozzáteszi, hogy a gyerekének mindössze két foga van, mégis rántott húst adtak neki az ápolók. Posztja végén hozzáteszi: „az ellenségemnek sem kívánom, hogy ide kerüljön a gyermekével”.

Kampány a gyerekbarát gyerekosztályokért

Az említett Facebook-poszt a TASZ kampányához kötődik. A jogvédő szervezet 2015 óta harmadszor gyűjt adatokat a Magyarországon lévő gyermekosztályt működtető kórházakról. A „Gyerekkel vagyok” című kezdeményezés célja, hogy a közérdekű adatigénylések eredményeinek feldolgozásával teljes képet kaphassunk a kórházban gyógyuló gyerekek és szüleik helyzetéről. Az elmúlt évek tapasztalatai szerint, bár már elindult egy gyerekbarát szemléletváltás a kórházakban, sok esetben még mindig akad bőven kivetnivaló, ami nem a kórházak fizikai és finanszírozási adottságainak, hanem az ott dolgozók szemléletmódjának függvénye – írják az oldalon.

A kampány eredményeképpen az összegyűjtött adatokat egy felhasználóbarát honlapon teszik közzé, ahol megjelennek a kórházakra vonatkozó hasznos információk, a gyerekbarát szemlélettel kapcsolatos értékelések, és ahol a szülőknek lehetőségük nyílik véleményezni az általuk megismert kórházakat és leírni pozitív vagy negatív tapasztalataikat. Kifejezetten pozitív gyakorlatnak számít, ha megfelelően tájékoztatják a szülőket és a gyerekeket, ha a környezet barátságos, vannak gyerekprogramok, és ha lehetőség van arra, hogy a szülő bent maradhasson a gyerekkel a kórházban, ha a szülő kap plusz egy ágyat, netán még az ő étkezését is megoldják. 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top