Baba

Ötmilliót kér születendő gyerekéért a magyar házaspár

Gyereküket licitre bocsátó szülőket buktatott le az RTL Klub Fókusz című műsora. Mivel nagy a kereslet, ezért egyre több szülő dönt úgy, hogy jó pénz fejében eladják a babájukat. Csakhogy ez bűncselekmény.

Becslések szerint Magyarországon évente húszezer gyerek vár arra, hogy örökbe adják, de csak körülbelül kilencszáz kerül közülük szülőkhöz. Pedig sokan szeretnének adoptálni, jelenleg 2500 család vár ily módon gyerekre. A Fókusz riportja szerint a nagy keresletet használják ki egyes szülők, hogy eladják a születendő babájukat. Az örökbe fogadással foglalkozó Bölcső Alapítványt vezető Budavári Zita tíz évvel ezelőtt hallott először ilyen történetről, akkor ötmillióért árulta egy anya a gyerekét. Budavári szerint az utóbbi három évben azonban komoly méreteket öltött a gyereklicit, a magzatukat áruló anyukák az interneten keresnek maguknak pénzzel lehúzható családokat.

Hogy találjon a Fókusz stábja is egy ilyet, gyerekre váró házaspárnak adták ki magukat, és így adtak fel egy hirdetést, amelyben azonban szó sem volt pénzről. A hirdetésre egy a leendő gyerekét ötmillió forintért áruló pár jelentkezett. „Megmondom a tutit, mi ötmillióra gondoltunk” – mondja a Fókusz rejtett kamerás felvételén a negyedik hónapjában lévő kismama, aki fájdalomdíjként definiálja az eladási árat. Csakhogy a Btk. szerint ez emberkereskedelemnek minősül, hiszen tilos anyagi haszonszerzés céljából gyermeket eladni, ahogyan a vételt is tiltja a törvény. A büntetési tétel 3 év szabadságvesztés.

A Fókusz riportjából az is kiderül, hogy a pár elárverezteti a gyerekét, és azé lesz a baba, aki többet ajánl érte. 

Budavári Zita szerint a gyereküket licitre bocsátó anyák stratégiája általában az, hogy két-három házaspárt „melegen tartanak”, már a terhesség alatt pénzt kérnek a leendő szülőktől, és rosszabb esetben megzsarolják az adoptálókat, vagy a végén oda sem adják a beígért gyereket. 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top