nlc-logo

Engedélyezi, hogy az nlcafe.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.

Baba
Nem kell engem sajnálni, sőt irigyelni is lehet, hogy egyedülálló anya vagyok

Nem kell engem sajnálni, sőt irigyelni is lehet, hogy egyedülálló anya vagyok

Az egyedülálló anyaságon még mindig bélyeg van, sajnálkozva tekintenek ránk, mert biztos csupa küzdelem és szenvedés az élet, ha nincs mellettünk a gyerekek apja. Pedig egyáltalán nem kell minket sajnálni, sőt az életünk pár mozzanata kifejezetten irigylésre méltó.
Anyám borogass!
f Ajánlom

„Nem bírta megtartani a férjét, hát úgy kell neki, most küzdjön egyedül a gyerekeivel.”

„Szegény, nagyon nehéz lehet egyedül a két gyerekkel úgy, hogy dolgozni kell mellette.”

„Azért eléggé szánalmas látvány, ahogy egyedül vonszolja maga után a gyerekeit, és még a fülén is szatyor lóg a bevásárlás után.”

„Nem csoda, hogy nem sminkeli magát, és mindig csak farmerben látni, egyedülállóként nem kell tetszenie a férjének.”

„Gondoltam, hogy egyedülálló anyuka, folyton idegbeteg a gyerekeivel a játszótéren.”

„Bezzeg én sikeres vagyok, nekem van férjem, aki nem menekül el tőlem.”

Ilyen és ehhez hasonló csodálatos gondolatokkal találkozhatnak az egyedülálló anyukák férjezett társaiktól. Sőt még a félelmet is látják a szemükben, mintha az egyedülálló anyaság fertőző lenne. Hogy arról már ne is beszéljünk, hogy az a tévképzet él a nők fejében, hogy minden egyedülálló anya új férjet akar vadászni magának, ezért veszélyes a férjeikre, mert biztos el akarja csábítani. Messzebb nem is járhatnának a valóságtól, ugyanis a legtöbb egyedülálló anyuka kicsit sem foglalkozik mások férjével, és leginkább örül annak, hogy nem kell a párkapcsolati problémákkal nyűglődnie, és élhet szabadon a gyerekeivel.

Akkor fogalmazódott meg bennem először, hogy irigylésre méltó helyzetben vagyok egyedülálló anyaként, amikor egy csoport anya épp azt beszélte ki, hogy melyikük mit rejteget a férje elől. Hogy nem szabad elárulni otthon, hogy mit vásárolt, vagy hogy titokban fogyókúrázik, úgy tesz, mintha enne a rendes kajából, aztán inkább kiköpi, mert a férje ellenzi a reformétkezést. Olyan is volt köztük, aki rejtőzködve jár pszichológushoz, mert nem meri elmondani a férjének, nehogy emiatt gúnyos megjegyzések céltáblájává váljon. A másik meg nem vállalja fel, hogy utálja a férj szüleit, és minden családi ünnepen vért izzad, amíg végigüli a közös ebédet, fogát összeszorítva tűri, hogy megalázzák, és nem szól vissza, mert nem akarja felidegesíteni a férjét. Ahogy őket hallgattam, csak a megkönnyebbülést éreztem, hogy de jó, hogy nekem ilyenekkel nem kell foglalkoznom.

Nem vagyok egyedül ezzel, több egyedülálló anyuka is elmondta, miért nem kell sajnálni őket, sőt vannak olyan részei az életüknek, amit akár irigyelni is lehet.

Persze azért nem arra buzdítják a nőket, hogy legyenek egyedülálló anyukák, inkább csak arra szeretnének rávilágítani, hogy jobb egyedül, mint egy rossz párkapcsolatban.

„Senki sem szól bele a döntéseimbe, és ezt imádom. Amíg férjnél voltam, minden napra jutott vita amiatt, hogy a férjem megkérdőjelezte a döntéseimet. Ne azt a pulcsit adjam rá a gyerekre, mert túl meleg, minek rá pelenka éjszakára, ne költsek ennyi pénzt a ruháira, ne adjak neki édesburgonyát, mert finnyás lesz, takarítsak gyakrabban, mert mászik a gyerek. A végtelenségig ment ez, minden apróságba beleszólt, amiről úgy gondoltam, hogy anyaként igenis jó döntéseket hozok. Szerinte azonban életképtelen és tehetetlen nő voltam, akinek a nagy és erős férfi döntéseire mindenképp szüksége van. A válásunk óta persze ezerszer is bebizonyosodott, hogy remekül megállok a lábamon, és szépen nevelem a gyerekeimet (vastag pulcsiban).” – Rita

„Én is csináltam ezt a titokban, a férjem háta mögött vásárolok vagy megyek valahova dolgot. Neki például nem lehetett elárulni, hogy edzőterembe járok, mert szerinte az felesleges pénzkidobás, és ingyen is edzhettem volna otthon. Két gyerekkel a nyakamban, eszközök nélkül, nem volt túl reális elképzelés, úgyhogy inkább hazudtam, hogy lemegyek futni, és közben elmentem edzőterembe. Nekem erre volt szükségem, ezt a mozgásformát szeretem, hogy a gépeken izzadjak, hát hadd mozogjak már úgy, ahogy nekem tetszik. Amióta elváltunk, sokkal könnyebben lélegzem, úgy érzem, mert nem kell mindig elszámolnom a pénzemmel és az időmmel, nem kell senkinek hazudoznom, csak fogom magam, hívok bébiszittert, ha szükségem van gyerekvigyázóra, és megyek a dolgomra. Végre a saját pénzem és saját időm tényleg a sajátom lehet.” – Andi

Jelenet az Erin Brockovich című filmből (fotó:imdb)

„Azt szeretem az egyedülálló anyaságban leginkább, hogy sokkal közelebbi lett a kapcsolatom a barátaimmal.”

„A férjem sosem bírta igazán, ha átjöttek hozzánk, és azt sem nézte jó szemmel, ha én mentem nélküle bármilyen programra. Kicsit kisajátított magának, aminek az lett a vége, hogy a barátaimmal leginkább cseten és telefonon tudtam tartani a kapcsolatot. Illetve telefonon is csak ritkán, mert a férjem akkor is megsértődött, ha túl hosszan beszélgettem a barátnőmmel. Amióta szétköltöztünk, olyan a lakásom, mint egy átjáróház, mindig jön hozzám valaki, aki imádja a gyerekeimet, akivel nagyokat tudunk nevetni vagy sírni, és aki még a házimunkában is segít, ha arra van szükségem. Mostanra derült ki igazán, hogy kik a barátaim. Sőt anyukámmal is szorosabb lett a kapcsolatunk, többet jár hozzánk, mert meg van róla győződve, hogy elveszett vagyok férfi nélkül, de aztán minden látogatása után megjegyzi, hogy milyen jól elboldogulok, és hogy örül nekem.” – Adrienn

„A halálom, amikor (le)sajnálnak az egyedülálló anyaság miatt. A játszótéren rendszeresen kapom a szánakozó pillantásokat, pedig semmi értelme. A legnagyobb könnyebbség számomra az, hogy nincs anyósom, akivel küzdenem kéne. Persze elengedem hozzá a gyerekeket, de én nem megyek, vigye őket az apjuk a saját anyjához. Annyira rátelepedett az életünkre, amíg házasok voltunk, hogy a végén már úgy éreztem, elveszi előlem a levegőt, úgyhogy szó szerint szabadabban lélegzem, amióta nem kell elviselnem. Nem az anyósom miatt váltunk el, de az biztos, hogy a konfliktusainkban nyakig benne volt ő is, és lehet, hogy jobban meg tudtuk volna oldani a problémáinkat, ha az anyósprobléma nem létezik.” – Zita

„A kedvencem, amikor visszahallom, hogy nem tudtam megtartani a férjemet. De csak olyanok mondanak ilyet, akiknek fogalmuk sincs az életemről és a házasságomról, ugyanis én hagytam el a férjemet, nem ő engem. Valamiért az az általános nézet, hogy önszántából biztos nem lesz valaki egyedülálló anya, azt a nőt biztos elhagyták, pedig ez hatalmas tévedés. Vagyunk pár millióan, akik saját akaratukból kirakták a férfi szűrét azért, mert fontosabb volt a saját boldogságuk, mint az, hogy egy látszatházasságban éljenek egy olyan emberrel, akit nem szeretnek. Úgyhogy azt tanácsolnám mindenkinek, hogy hagyja abba az ítélkezést, és inkább kérdezzen, ha nagyon kíváncsi arra, hogy milyen az élete egy egyedülálló anyukának.” – Noémi

Megosztás Facebookon