Baba

Már karácsonyra megkapják a 45 milliót a félárván maradt hármas ikrek

Nagyon sokan szeretnének segíteni a félárván maradt hármasikreknek.

Példátlan összefogással 45 millió forint gyűlt össze az anya nélkül maradt hajdúszoboszlói hármasikrek családjának. A gyűjtést elindító Tündérkör Alapítvány a Facebookján közölte, hogy a munkájuk ezzel nem fejeződik be. Az adományozó csatornáik a gyerekek 18 éves koráig fognak működni, a család élettörténetét pedig a honlapjukon lehet majd figyelemmel kísérni.

Az eddig összegyűlt 45 millió forint átadása a napokban megtörténik – ígéri a Tündérkör Alapítvány. Tóth Ferenc, az adományokat kezelő szervezet elnöke azt mondta a Borsnak, dolgoznak rajta, hogy a család karácsonyra megkaphassa a pénzt.

Ahogy korábban megírtuk, Tamás feleségét, Lettit a szülést köve­tően a HELLP-szindróma súlyos vérzéses szövődményével kezelték, és az édesanya életét már nem tudták megmenteni az orvosok. Tamás és Letti hármas ikrei (Léna, Mira és Milán) azonban egészségesek, viszont mivel mindössze másfél kilós súllyal születettek, egészen addig amíg 2,5 kilósak nem lesznek, a kórházban kell maradniuk.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top