Baba

Hatalmas az összefogás az anya nélkül maradt hármas ikrek megsegítésére

A félárván maradt hármas ikrek ügyét felkaroló Tündérkör Alapítványhoz rengeteg adomány folyt be az elmúlt napokban: országos méretű összefogást eredményezett a családdal történt tragédia.

December 15-én három egészséges kisbabának adott életet egy hajdúszoboszlói édesanya, aki azonban belehalt a szülésbe. A Debreceni Egyetem később tudatta, hogy az édesanyát a szülést követően a HELLP-szindróma súlyos vérzéses szövődményével, véralvadási zavarral kezelték. Állapotát átmenetileg sikerült stabilizálni, ám a szülés után néhány órával a nő mégis meghalt.

Az anya nélkül, félárván maradt hármas ikrek sorsa ezt követően rengeteg, adományozó kedvű embert megmozgatott, a Szabolcsihír azt írja, hogy az ikrek ügyét felkaroló Tündérkör Alapítványhoz a megadott számlaszámra másfél nap alatt 24 millió forint érkezett. Hétfőn a Magyar Máltai Szeretetszolgálat is közölte, hogy 500 ezer forint gyorssegélyt nyújt az elhunyt édesanya családjának. 

Mira, Léna és Milán jelenleg még az újszülöttosztályon vannak, édesapjuk, Tamás már nagyon várja, hogy hazavihesse őket. A férfi most először nyilatkozott a családdal történt tragédia óta. A Blikknek azt mondta, hogy egyetlen jó dolog maradt az életében: „Elmondhatatlanul jó érzéssel tölt el három egészséges gyermekem látványa. Ám a tudat, hogy a feleségem nem veheti kezébe a piciket, én pedig soha többé nem ölelhetem őt, felemészt.” 

A lapnak azt mondta, már a szülés sem volt zökkenőmentes, ám utána néhány órával a felesége nem érezte jól magát. „Hirtelen mindenki kapkodni kezdett: Letti tüdőembóliát kapott, összeomlott a keringése, elvesztettem” – mondta a gyászoló férj. Azt mondta, addig nem nyugszik, amíg ki nem derül, ki a felelős szerelme haláláért.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top