nlc-logo

Engedélyezi, hogy az nlcafe.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.

Baba
Tiszteld a gyerekem mániáit, és ne szólogass be rá!

Tiszteld a gyerekem mániáit, és ne szólogass be rá!

Az én háromévesem mániája, hogy hercegnős ruhákban akar mindenhova mászkálni. A másik gyereknek meg az a mániája, hogy mindenhova magával viszi az elnyűtt tűzoltósisakját.
Kun Gabi
Kun Gabi
f Ajánlom

Minden pici gyereknek megvan a maga kis mániája, ami amúgy teljesen természetes, mert ebben a korban ott tartanak a fejlődésben, hogy ez számukra az önkifejezés egyik formája. Nem vagyok pszichológus, de ösztönösen úgy érzem, hogy hagyni kell őket, hadd csinálják, senkinek sem ártanak vele, hát akkor meg minek kellene küzdeni velük ellene. Nekem legalábbis nem is volt kérdés, hogy mind a három lányomnál bólintottam egy nagyot magamban, amikor előjöttek a mániáikkal, és vállat vontam, hogy tőlem aztán legyen, mit fáj az nekem, ha ők csak citromsárgát hajlandóak hordani, és a koszlott takarójukat akarják mindenhova magukkal hurcolni. De azzal kellett szembesülnöm, hogy ez korántsem ennyire természetes másoknak.

Jellemzően olyan emberek szólnak be a gyerekemre, akiknek aztán végképp semmi közük hozzá, hogy épp milyen ruha van rajta.

Maximum látásból ismerjük egymást, épp csak köszönőviszonyban vagyunk, vagy még annyiban sem, csak megállunk, hogy a gyerek megsimogassa a kutyát, és illendően köszön a néninek. Mindezt úgy, hogy közben csicsamicsa ruha van rajta, mert hercegnős korszakban van, és hercegnő akar lenni a bölcsiben, még az overallja fölé is hercegnős tüllszoknyát kell húznia. Részemről rendben, húzzon csak, de amikor az utcán random emberek beszólnak rá, az már nincs rendben. Amikor a néni közli a gyerekemmel, hogy „Miért vagy így kiöltözve, nincs még karácsony!”, akkor kezd rángani a szemem. Aztán a következő vadidegen meg szól a gyereknek, hogy „Mondd meg anyádnak, hogy ebben a ruhában nem lehet motorozni”, akkor már a tenyerem is viszket.

Amúgy lehet motorozni benne, csak nem egyszerű, és a gyerek a saját kárán majd megtanulja, hogy ne akarjon földig érő tüllszoknyában motorra pattanni. Hiába magyaráznám neki, minden reggel egy merő harc lenne csak, ha meg akarnám róla győzni, hogy hercegnős ruhában nem kényelmes rohangálni meg motorozni, nem hinne nekem, hát hároméves. Melyik háromévest lehetett valaha is meggyőzni észérvekkel bármiről? Ha a fejükbe vesznek valamit, akkor az úgy van tűzön-vízen át. A lányom például a hercegnős ruha mellé még cicaorrot és -bajszot is rajzoltat magának néha. És akkor mi van? A saját és az idegeim érdekében már nem küzdök, csak olyan dolgok ellen, amikkel ön- és közveszélyes lenne. A hercegnős ruha és a cicabajusz egyik kategóriába sem esik bele. Azt pedig külön imádom, amikor a gyerekemnek mondják azt, amit nekem üzennek.

A lányom egyébként teljesen jól elintézi a beszólogatókat, közli ilyenkor, hogy „hercegnő vagyok”, és ezzel lezárja a témát, elmotorozik a naplementébe.

Nemcsak az én gyerekem kapja a megjegyzéseket, valamiért az emberek úgy érzik, hogy a gyerek az közérdek, és joguk van beleszólni a nevelésbe, ha pici gyerekkel találkoznak. Más anyukák is beszámoltak ugyanerről a jelenségről:

„Az én fiamra azért szoktak beszólni, mert nem hajlandó sálat venni, hanem a plüsskígyóját kell a nyaka köré tekerni helyette. Még csak 4 éves, nem állok le vele harcolni, nekem édes mindegy, mi van a nyakán, csak melegítse. De a szomszéd néni rendszeresen kiborul rajta, hogy miért engedem én ezt, hogy néz ki egy plüsskígyóval a nyakán az a gyerek, és biztos meg fog fulladni. Már csak azért indulunk korábban az oviba, hogy vele ne találkozzunk.” – Anett

„A lányomat rendszeresen inzultálják, mert van egy eléggé elhasználódott babája, amit mindenhova magával visz. Még az enyém volt az a baba gyerekkoromban, az a harminc év azért meglátszik rajta, és kimosni sem engedi, mert akkor megváltozik a szaga, és attól kiborul.

Leállnál egy 2,5 évessel ezen vitázni?

Én nem, tőlem aztán hurcolhatja, minden este megtisztogatom kicsit a látványos koszoktól, mielőtt ágyba viszi, ennyit teszek az ügy érdekében. Általában a buszon szólnak be rá, hogy minek ölelgeti azt a koszlott babát, miért nem szól anyának, hogy mossa már ki, meg ilyeneket. Régebben elkezdtem magyarázkodni, és előadtam az egész családtörténetünket, de most már csak feltűnően kibámulok inkább az ablakon, és meg sem hallom, amit mondanak.” – Bea

„Amikor kiscsoportos volt a fiam, a szekrényében szinte csak szuperhősös jelmezek voltak, mert a fejébe vette, hogy mindennap megmenti a világot, ha ilyen cuccban megy oviba. Az óvónénik szerencsére jó fejek voltak, és nem akadékoskodtak, csak a köpenyt kellett levennie, amikor Supermannek öltözött, mert azt balesetveszélyesnek ítélték. De az utcán az emberek rendszeresen beszóltak a gyereknek, hogy nincs még farsang, minek öltözött Pókembernek. Aztán már rutinossá váltam, és csak közöltem velük, hogy »Miért ne?«, és mentünk tovább, mintha mi sem történt volna.” – Zoé

Ha legközelebb tehát furán felöltözött gyereket látsz, aki szorongat valami nagyon nem odaillőt a kezében, vagy éppenséggel Pókember-jelmezben parádézik, és hozzá cicaorrot és -bajuszt festettek az arcára, ne szólj be rá. Mosolyogj rajta, mert nagyon cuki, de nem a te feladatod, hogy leszoktasd a mániáiról, hagyd meg a gyereknevelést a szüleinek, mindenki jobban jár.

Megosztás Facebookon