Miért kéne mindent nekem csinálni? Nem rabszolga vagyok, hanem anya

Bezzeg Pistinek nem kell elmosogatni, soha a kezébe nem fogott még felmosórongyot, és azt sem tudja, hogyan kell bekapcsolni a mosógépet. Pisti, aki amúgy 13 éves, meg van lőve, ha anya véletlenül nincs otthon, és magának kellene vacsorát készíteni. Pisti nem tud megfogni egy szelet kenyeret, hogy megvajazza magának, tán még a húst is fel kell neki szelni a vasárnapi ebédnél.

Pisti igazi gyerek, neki bezzeg nem mondják meg a szülei, hogy ne tespedjen a kanapén, hanem álljon fel, és vigye ki a szennyes ruháját. Nem fenyegetik meg azzal, hogy ha nem ad kaját a macskáknak, neki kell majd elföldelnie őket, ha éhen halnak. És tuti, hogy még életében nem kényszerítették arra, hogy fogja meg a seprűt és a szemeteslapátot, aztán söpörjön össze maga után hirtelen, mert behordta a sarat a lakásba a bakancsával.

Pistinek lehet gyerekkora, az én lányaim ezzel szemben rabszolgamunkára vannak kényszerítve, és biztos, hogy 30 évesen majd a pszichoterápián kiderítik, hogy ott tört ketté az életük, amikor anya hároméves korukban azt kérte tőlük, hogy pakolják el maguk után a legóikat.

A házimunka felkészíti a gyereket a nagybetűs Életre

Mert bizony annyira nagy munkamegosztás van nálunk, hogy még a kis háromévesek is dolgoznak. Remekül ki tudja vinni a koszos bugyiját a szennyestartóba, be tudja hajigálni a játékait a dobozokba, sőt a fiókba is beletalál a tiszta fehérneműivel. Nyilván nem kell a háromévesnek felporszívózni, de a 13 éves már igenis meg tudja fogni a porszívót ugyanúgy, mint az anyja, és végig tud vele szaladni a lakáson. A 11 évesem pedig remekül le tud szaladni a boltba egy liter tejért meg egy kiló kenyérért, mert itt van a bolt egy sarokra, és mert van két lába meg két keze, és hozzá még van annyira értelmes, hogy tudja, ha ezressel fizet, mennyit kell visszakapjon.

Néha lázadnak, hát hogy ne lázadnának, ki szereti levinni a szemetet vagy felvágni a kartondobozt apró darabokra, hogy beférjen a szelektív kukába? Senki, én sem, te sem, ők sem. De valakinek meg kell csinálni. És mivel egy egység, egy család vagyunk, akik egy lakásban laknak, így teljesen normális szerintem, hogy a feladatokat is együtt végezzük. Attól még, hogy az én méhemből bújtak elő, nem érzem azt feladatomnak, hogy örökre kisbabaként bánjak velük, és megcsináljak helyettük mindent.

Nem rabszolga vagyok, hanem anya, akinek többek között az a feladata – ha nem a legfontosabb feladata –, hogy megtanítsa nekik, hogyan kell majd felnőttként létezni.

Márpedig felnőttként nem úgy kell létezni, hogy ülök és várom, hogy a számba repüljön a feldarabolt rántott hús, és várjam, hogy feltalálja valaki az öntisztító lakást. Az én felelősségem az is anyaként, hogy megtanuljanak gondoskodni magukról, hogy ne legyenek elveszve, ha teljesen magukra vannak utalva. Ki tudja, mit hoz az élet, arra kell felkészülniük, hogy minden körülmények között életben tudják tartani magukat.

Emellett természetesen van gyerekkoruk. Még életükben nem kellett kihagyniuk egy barátnőzést házimunka miatt, és még soha nem állítottam fel a legó mellől a kicsit sem, hogy márpedig most azonnal vigye ki a szennyes ruháját. Csak a gyerekkorukhoz az is hozzá tartozik, hogy a környezetüket rendben tartsák, és megtanulják, hogyan tudják fenntartani maguk körül a rendet és tisztaságot. Szerintem ezzel teszem nekik a legjobbat, a Pistikéket pedig nagyon sajnálom, mert felnőttként nagyon nehéz életük lesz anya gondoskodó keze nélkül.