Baba

Magára zárta az ajtót a forró autóban ülő gyerek

Míg a szülők kiszálltak az autóból, gyerekük magára zárta a kocsiajtót.

Az Orlandóban élő Ken Rubin és felesége, Sacnyte halálra rémültek, miután fiuk, Apollo magára zárta az autót. Miután Ken kiszállt az autóból, Sacnyte gyorsan becsukta az ajtót, hogy egy másik jármű be tudjon állni a mellettük lévő helyre. A bent üldögélő Apollo viszont eközben megragadta a kocsikulcsot és benyomta rajta az automata zárást.

A szülők kétségbeesetten álldogáltak az autó mellett, nem tudták, hogy mitévők legyenek, végül nem volt más választásuk, kihívták a rendőrséget. Szerencsére néhány tűzoltó és egy rendőr épp a közelben járőrözött, ezért rögtön a szülők segítségére siettek, de a félelmetes megpróbáltatás itt még nem ért véget.

Miközben feszítővassal próbálták kinyitni a járművet, észrevették, hogy Apollo mennyire izzad, ami nem meglepő 30 perc után egy felforrósodott autóban. A tűzoltók végül feltörték a kocsi ablakát, nehogy a kisfiú még rosszabbul legyen, a szülők pedig nem győztek hálálkodni a segítőknek fiuk megmentéséért.

Popsugar

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top