Baba

Négy embert gyanúsítanak a lekötözött szülő nő gyerekének halála miatt

Két és fél éve nyomoznak az utóbbi évek egyik legsúlyosabb kórházi bűncselekményében.

Négy embert is gyanúsítottként hallgatott ki a rendőrség abban a nyomozásban, amely a 2015 márciusában a Szent Imre Kórházban meghalt csecsemő ügyében indult. Két személyt foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés miatt, másik kettőt pedig foglalkozás körében elkövetett halált okozó veszélyeztetés miatt hallgattak ki – értesült a Zoom.hu.

Az ügyben készült ombudsmani jelentés szerint a kórház pszichiátriai osztályán egy nőt még lekötözve tartottak, amikor vajúdni kezdett. Az orvosok nem vették észre, hogy megindult a szülés, a nő csak akkor kapott ellátást, mikor a gyerek feje és karja már látható volt. A kórház részéről azt nyilatkozták, a csecsemő halva született, több beteg viszont azt állította, hogy az újszülött még felsírt.

Szent Imre Kórház (fotó: MTI/Máthé Zoltán)

Az eset kapcsán Székely László ombudsman más rendellenességeket is tapasztalt a Szent Imre Kórház pszichiátriai osztályán, például azt, hogy több beteget a folyosón helyeztek el, társalgót, ebédlőt nem nyitottak a betegeknek, gyógyszereik dokumentációja hiányos és pontatlan volt, törvényes és betegjogi képviselőikkel pedig nem tudtak rendszeresen kapcsolatba lépni.

A Zoom.hu a Szent Imre Kórházat is megkereste. Azt a választ kapta, hogy „az ombudsmani vizsgálat, amely a haláleset kapcsán indult, nem adott pontos, hiteles képet intézményünkről. Az abban foglaltakkal nem értettünk egyet.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top