nlc-logo

Engedélyezi, hogy az nlcafe.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.

Baba
Tízhetesen ment el a babám, senki nem vette komolyan a vetélésem

Tízhetesen ment el a babám, senki nem vette komolyan a vetélésem

Hajlamosak az emberek azt gondolni, hogy ugyan már, az első harmadban elvetélni nem is igazi veszteség, hiszen még csak zigóta volt az a baba. Pedig az anya érzéseit tekintve szinte mindegy, hogy 8 hetesen vagy 8 hónapos terhesen veszíti el a magzatát, a vége ugyanaz: marad a nagy üresség és gyász.
Anyám borogass!
f Ajánlom

Edina még csak 10 hetes terhes volt, amikor elvesztette a kisbabáját, ekkor szembesült vele, hogy a környezete mennyire kegyetlenül semmibe veszi a fájdalmát. Arra ébredt éjjel, hogy vérzik, nem nagyon, éppen csak annyira, hogy tudja, nagy a baj. Épp aznap töltötte a 10. hetet, alig négy hete tudta meg, hogy babát vár. De az a négy hét épp elég volt arra, hogy egy egész életet megtervezzen magában a kisbabájával. Nyugtatta magát, hogy másnál is előfordul pecsételő vérzés terhesség alatt, nem kell megijedni, annyi szakértőt olvasott a cikkekben, akik szerint ez normális. Mélyen belül azonban tudta, hogy ez nem rá vonatkozik, nehezen terelte vissza a gondolatait arra, hogy majd csak akkor pánikoljon, ha orvos is látta, és megerősíti a vetélést. Reggel elvégzett még egy terhességi tesztet, ami még mindig pozitív volt, és tárcsázta az orvosát. Ultrahangra hívták.

Ült a váróban a sok gömbölyödő hasú kismama között és nyelte a könnyeit.

Szinte érezte, ahogy a vérrel együtt minden reménye is kifolyik belőle. Nincs szívműködés, közölte az orvos, a terhességet be kell fejezni. Ennyi volt. Olyan sok hónap próbálkozás van mögöttük, hogy már megszámolni sem nagyon tudja. Sokszor már úgy állt a szexhez is, mint kötelességhez, hogy baba legyen belőle. Végre létrejött a csoda és most a teste kitaszítja? Ez nem fair, düh, harag, üresség maradt utána. Erős nőnek gondolta magát, de akkor úgy érezte, mintha egy értéktelen húsdarab lenne, ami még arra sem képes, hogy kihordjon egy gyereket. Hát nem erre van a méhe teremtve? Nem ezért létezik egyáltalán, menstruál minden hónapban, hogy létre tudjon hozni egy életet? Az ő kisbabáját.

Képünk illusztráció (Fotó: Profimedia)
Képünk illusztráció (Fotó: Profimedia)

Nem sok embernek árulta el addig, hogy terhes, de most észrevették rajta, hogy valami baja van. Ezért aztán elmondta a kollégáinak, annyira kérdezték. Aztán csak kapkodta a fejét, hogy szinte egyikük sem részvétet nyilvánított, hanem azt mondogatták, hogy “ó, akkor még nem is volt baba, még nem olyan nagy dolog.” Biztos jó szándékból próbálták meggyőzni, hogy nem kell úgy a szívére venni a korai vetélést, de csak még mélyebbre taszították ezzel Edinát. Csak 10 hét, ugyan már. Edinának azonban már 10 hét és egy nagy álom volt. Ott ült, és nem érzett semmit. Nem akart érezni semmit. Nem akart úgy gondolni magára, mint egy rakás kudarcra. Mintha a teste nem tudná, mit kell tennie. Mintha kevésbé lenne ettől nő. Nem akart összeomlani és megkérdőjelezni önmagát.

Kézzel foghatóan érezte magában az ürességet, hogy ahol egy baba volt, most csak egy nagy vákuum van.

Otthon bezárkózott, nem akart a férjével beszélni, ő pedig nem erőltette. Tudta, hogy Edina szereti a saját lelki viharait egyedül lerendezni, és csak utána lesz képes arra, hogy beszéljenek róla. De azért most, ebben a helyzetben Edinának jólesett volna, titokban arra vágyott, hogy kicsit erőszakosabb legyen, és ne hagyja békén, hanem erőltesse a lelkizést, mert így azt érezte, hogy a férjét nem igazán érinti mélyen a kisbabájuk elvesztése. Beállt a zuhany alá és csak eresztette magára a forró vizet, hogy égesse a bőrét. Hogy legalább azt érezze, ahogy fáj. Ez volt az egyetlen helyiség, ahol teljesen egyedül lehetett, a víz zubogása elnyomta a felszakadó sírás hangjait. Nem akart sírni, inkább ordított volna helyette. A sírás olyan szánalmas, gyengéknek való, nem lehet ennyire puding, hogy így összeszakad egy ilyen rövidke terhességtől. De megállíthatatlanul jöttek a könnyek, mert nem ezt a tíz hetet gyászolta, hanem az egész jövőjét.

Amikor megtudta, hogy terhes, amikor még csak a két csíkot nézte meredten a terhességi teszten, már kirajzolódott előtte, hogy milyen lesz az életük. Valóságossá vált számára, hogy a karjaiban tartja majd a babáját, milyen lesz a kis arca és hogyan mosolyog majd először rá. Látta magát, ahogy átpelenkázza, megpuszilja a hasát, beleszagol a nyakába, még az illatát is elképzelte fürdetés után. Puha takaróval betakargatta minden este képzeletben, álomba simogatta, büfiztette, szoptatta.

Sőt látta azt is, ahogy megteszi az első lépéseit és hogy milyen lesz, amikor oviba megy. Ahogy szőke fürtökkel ugrál mellette pocsolyáról pocsolyára egy esős nap után.

Piros esőkabátban, mert még a neme titok volt, a piros mindkét nemen jól áll. Berendezte fejben a babaszobát, tudta, hogy nem lesz macikás tapétája, nézegetni kezdte a lakberendezős cikkeket, hogy ihletet merítsen. Lefotózta magában azokat a pillanatokat, amikor apa altatja a babát, és együtt ringatóznak a fotelben, vagy amikor először hintáznak. Soha nem szerette jobban a férjét, mint akkor, amikor megjelent a lelki szemei előtt, ahogy öleli a babájukat. Ez mind odalett. Mind összeomlott, mint egy kártyavár, azon az éjjelen, mikor megjelentek az első vércseppek. És ott állt Edina, ürességet érezve a zuhany alatt, siratva a jövőjét.

Ilyen érzés egy vetélés, úgyhogy ha legközelebb olyan emberrel hoz össze a sors, aki az első három hónap alatt vesztette el a babáját, ne bagatellizáld el, hanem jusson eszedbe, hogy számára mindegy, hogy hány hetes terhes volt. A babáját veszítette el, akármilyen pici is volt, segíts neki a gyászában.
 
Megosztás Facebookon