nlc-logo

Engedélyezi, hogy az nlcafe.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.

Baba
Dolgozó anyaként minden reggel mint egy mosogatórongy kelek ki az ágyból

Dolgozó anyaként minden reggel mint egy mosogatórongy kelek ki az ágyból

Minden hétköznap reggel fél 6-kor csörög az ébresztő, és hiába írja minden életmód cikk, hogy az a legjobb, ha nem nyomunk rá szundit, mégsem tudok egyből kipattanni az ágyból boldogan és munkára motiváltan.
Anyám borogass!
f Ajánlom

Főleg azért nem megy a reggeli örömködés a munkának, mert nem nagyon van békés éjszakám, amióta anya vagyok. Tegnap például este 11-kor épp készülődtem aludni, amikor a legkisebb lányom, a maga majdnem 3 évével, megjelent a szobájának ajtajában, mert felébresztette a macska, aki odafeküdt mellé, és túl hangosan dorombolt. Hetedíziglen elátkoztam minden macskát, pedig nyilván nem hibás a kis szerencsétlen 5 hónapos cicánk azért, mert a gyerekemnek rossz az alvókája.

Ha már így alakult, odavettem magam mellé az ágyba a gyermeket, hátha úgy hamarabb elalszunk mindketten, de addigra már kipattant annyira a szeme, hogy bulizni kezdett az ágyban, úgyhogy hajnali egyig az volt a program, hogy kétpercenként szóltam neki, hogy most már feküdjön le, csukja be a szemét és különben is “csssssss”. Ilyenkor nagyon humoránál van, ezért meghallgathattam háromszázszor azt is, milyen vicces, ahogy a horkolást imitálja – “hrrr, pityipűűű” –, de abban a pillanatban, amikor már csak aludni vágytam volna, valahogy nem tudtam felfogni a helyzetet túl vidáman. És ez csak egy éjszaka. Minden éjszakára jut valami már az első gyerekem születése óta. Így talán jobban érthető, miért is nem ugrok ki az ágyból felvillanyozva hajnalban, hogy ma is munka van, annak ellenére, hogy olyan szerencsés helyzetben vagyok, hogy kifejezetten rajongok a munkámért.

Nem vagyok ezzel a mindent átható fáradtsággal egyedül, az anyák többsége ugyanilyen mosogatórongynak érzi magát reggelente, mint én.

Dolgozó anyaként minden reggel mosogatórongyként kelek ki az ágyból

Ha nem azért, mert a gyerek szórakoztat éjjelente, akkor azért nem tudunk igazán pihentetőt aludni, mert a fejünkben lefekvéskor kezdődik igazán a buli, íródnak a hosszú feladatlisták:

  • mit is kell holnap megcsinálni,
  • hova kell rohanni,
  • hogy érek oda a Kormányablakba munka után úgy, hogy ne aszalódjon a gyerek végeláthatatlanul az oviban,
  • be kellene rakni egy mosást már,
  • de akkor már megint éjjel fogok teregetni, mert nem lehet a játszótér rovására házimunkázni,
  • azt sem tudom, mit viszek holnap ebédre a melóhelyre,
  • nem volt időm megcsinálni a diétás ebédemet,
  • soha nem fogok így lefogyni,
  • mindmeghalunk.”

Ha pedig végeztünk a feladatainkkal, akkor rátérünk az aktuális aggodalmainkra valahogy így:

  • mintha köhögött volna álmában a gyerek,
  • mi lesz, ha lebetegszik, hogy maradok otthon vele,
  • tuti kirúgnak, ha megint két hétig hiányzom,
  • mi lesz, ha kiesik a jövedelmem,
  • mindmeghalunk,
  • olyan furán horkol a férj, lehet, hogy ő is beteg lesz,
  • miért nem élhetünk mind örökké,
  • már megint be kell fizetni a csekkeket,
  • jövőre új konyhát szeretnék, volt is az Ikeában akciós, de az biztos nem fér be a mostani konyhaszekrény helyett, fel is kelek, és lemérem a helyét, akkor már bekapcsolom a gépet és megnézem, meddig tart az akció…”

És hogy mit okoz ez az állandó kialvatlanság (azon kívül, hogy elhízást és bőröndöket a szemünk alá)?

Azt, hogy sokkal kevésbé vagyunk toleránsak, kreatívak, nem tudunk annyira koncentrálni a munkánkra, nem is vagyunk annyira hatékonyak és este már kifacsarva dőlünk le a kanapéra, és a gyerekünkkel sem tudunk olyan elkötelezetten, teljes figyelemmel játszani. Nyilván minden szakértő azt javasolná erre, hogy aludjuk ki magunkat, de az anyukák pontosan tudják, hogy ez egy nagyon nehezen teljesíthető feladat, ami szinte teljesen kikerült a mi hatáskörünk alól.

Az állandó fáradtság azt is eredményezi, hogy folyamatosan késésben vagyunk. A reggelek rohanósak, mert hol a gyerek nadrágja, még mindig nem itta meg a kakaóját, és azon hisztériázik, hogy fogat kell mosni ahelyett, hogy engednénk mesét nézni. Közben be kell érni a munkahelyre, nem nagyon lehet itt lacafacázni kérem, szórakozni, hogy nem jó a vajas kenyér reggelire vagy hogy inkább a katicás bugyit akarja felhúzni a kutyusos helyett. Türelmetlenség, kiabálás, idegeskedés, aztán egész napra meg is kapjuk a jó kis lelkifurdalást, hogy mennyire nem álltunk ma reggel sem a helyzet magaslatán.

Dolgozó anyaként minden reggel mosogatórongyként kelek ki az ágyból

Mikor vége a munkaidőnek, akkor pedig szaladunk értük az oviba, iskolába, alig érünk oda, lélekben még kicsit ott ragadtunk az íróasztalunk mellett, fél füllel hallgatjuk a beszámolót, hogy Pistike hogyan szórta a homokot az ovi udvarán, és Mari néni nem engedte, hogy repetázzanak tejbegrízből. Lelkileg sehol sem tudunk teljesen jelen lenni, mindent akarunk egyszerre csinálni, és lehetőleg ezt a mindent tökéletesen is akarjuk megcsinálni, közben elfeledkezünk magunkról, nincs idő arra, hogy csak a saját gondolatainkkal legyünk, és feltöltődjünk. Aztán csodálkozunk, hogy nem megy semmi úgy, ahogy szeretnénk, mert a szüléssel nem osztanak szupererőt.

A nagy megoldás – sőt Megoldás – abban rejlik, hogy segítséget kérünk.

Ez az egyik legnehezebb része az anyaságnak: felismerni, hogy dolgozó anyaként nem tudunk mindent megoldani egyedül. Azt hisszük, a mi felelősségünk, hogy olajozottan működjön a család és a munka, csak azt felejtjük el, hogy nem muszáj az összes feladatot a saját nyakunkba varrni. Szoktak azzal viccelődni a gyerekeim, hogy az az én nindzsaképességem, hogy jól tudok feladatokat osztani. Igazuk van. A saját bőrömet úgy mentem meg, hogy delegálom az összes olyan feladatot, amihez nem feltétlenül szükséges a jelenlétem és a saját két kezem.

Dolgozó anyaként minden reggel mosogatórongyként kelek ki az ágyból

Nemcsak a gyerekeimnek adok kisebb házimunkákat, hanem mozgósítom a környezetemet is, attól függően, hogy épp milyen kihívással kerülök szembe. Nem azon rágom magam most már, hogy én hogyan oldjak meg mindent, hanem rögtön bekapcsol az agyamban a problémamegoldó üzemmód, hogy ki lenne alkalmas rá, ki tudna segíteni, ha olyan feladat jön, amihez már nem érzem elégnek az erőmet. Megtartom az energiáimat a munkámnak és a gyerekeimnek, és ez olyan apróságokkal kezdődik, mint hogy felhívom anyukámat, hogy a munkahelye melletti postára be tudna-e szaladni nekem, vagy írok az exférjnek, hogy ha már úgyis rendel épp a sportáruházból, csapjon hozzá a rendeléséhez a gyereknek úszószemüveget. Nekik nem teher, örömmel teszik, nekem pedig máris spóroltak két utat, ajándékoztak két órát.

Azt hiszem, a legtöbben abba a hibába esünk, hogy alárendeljük az igényeinket a környezetünknek, és kiloholjuk a lelkünket, aztán hullafáradtan rogyunk össze. Ha megfordítanánk és azt néznénk, hogyan tudnánk előrébb hozni magunkat, hogyan tudnánk kímélni kicsit a testünket és lelkünket, megkönnyítenénk vele az életünket. Közös érdek, hogy levegyünk pár terhet a saját vállunkról, mert az anya mosolya az egész család mosolya.

Megosztás Facebookon