Baba

Íme a világ legbizarrabb és leglassabb babaversenye

Az 1940-50-es években meglepően népszerű volt a babák versenyeztetése. Annyira, hogy Diaper Derby néven évente tartottak gyorsulási versenyt babákkal.

Az eseményt a National Institute of Diaper Services szponzorálta, 1946-1955-ig rendezték meg a bizarr versenyzést. Nem kellett hozzá különösebb tehetség, csupán annyi, hogy a szülők a pelenkás gyerekeiket a startvonalhoz rakják és kezdődhetett a mászóverseny. Közben az anyukák partvonalról biztathatták a babáikat, hogy gyorsabban másszanak, és először érjenek a célba.

Mivel a babák nyilván nem másznak nyílegyenesen, hanem elkalandoznak útközben, ezért a célvonalat olyan szélesen húzták meg, amennyire csak lehetett és kirakták mindenféle plüssökkel, nyuszikkal, kutyusokkal, macikkal, hogy a gyerekeket valahogy irányban tartsák. Persze mindegy volt, ki nyerte a versenyt, nem volt vesztes, minden gyerek megkapta azt a plüssállatot, amihez odamászott. Azért a leggyorsabb kapott egy koronát és 50 dollár jutalmat. Vicces adalék, hogy ha valamelyik baba véletlenül két lábra állt, és nem négykézláb folytatta a versenyt, azt azonnal kizárták.

Az egész verseny inkább poén volt tehát, nem vették véresen komolyan, gyakran előfordult, hogy a versenyzők a verseny kellős közepén kidőltek: nemes egyszerűséggel elaludtak mászás közben és kicsit sem érdekelte őket, hogy ezzel elvesztik a versenyt. Valószínűleg ez volt a világ leglassabb versenye, gyakran órákba tellett, mire egy baba beért a célba. Még az is lehet, hogy élőben tényleg vicces volt részt venni egy ilyen versenyen.

Keystone-France/Gamma-Rapho/Getty Image

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top