Baba

Ilyen óriási és vicces káoszt bírnak csinálni a gyerekek

Akinek van gyereke, annak nem is nagyon kell magyarázni, hogy milyen irdatlan nagy rendetlenséget és koszt tudnak összehozni a gyerekek már akár egyévesen is.

A gyerekek simán a fejükre borítják a tányért, szétdobálják a borsószemeket úgy, hogy a lakás minden pontján találunk még két héttel később is belőle, és mindennap sikerül a játékaikkal beteríteni minden négyzetcentimétert az otthonunkban. Az én két és fél éves lányom épp a minap mutatta be, hogy úgy is lehet szedret enni, hogy egyrészt vámpírnak nézzen ki tőle, másrészt este, zuhanyzás közben anya bokájáról is szedret kelljen lesikálni. Amikor pedig szeretnénk egy csodás családi képet készíteni, akkor tuti, hogy valamelyik gyerek épp nincs olyan hangulatban, hogy szépen mosolyogjon, és inkább teli szájjal leordítja a kamerát.

 

A Babble online magazin hirdetett ezért versenyt, hogy az anyukák küldjék be a legviccesebb, káoszos képeket, mutassák meg egymásnak és a nagyvilágnak, milyen őrültségeket képesek a gyerekek elkövetni, és mennyire máshogy alakul néha egy-egy helyzet, mint ahogy azt a szülők elképzelik. Csak mosolyogni lehet a képeken.

 

Years of beautiful messes. #babblefunniestmoments

Bailey Gaddis (@fengshuimommy) által megosztott bejegyzés,

 

#babblefunniestmoments

Max Kade (@maxdafunny) által megosztott bejegyzés,

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top