Baba

Öltözőszekrénybe zárták gyermeküket arra az időre, míg úszni mentek

Még a sokat látott uszodai alkalmazottak sem hittek a szemüknek, mikor a szülők az öltözőszekrényből a csomagjuk helyett az 1 év körüli kisfiukat vették elő.

Legyen bármilyen döbbenetes is, az esetről, amely a hírek szerint a kínai Guangdong tartományban történt, még videó is készült. Ezen jól látszik, ahogy a szülők, nyomukban négy nagyobb gyermekükkel megérkeznek a szekrényekhez: az anyuka ekkor egy ideig szerencsétlenkedik a szekrény zárjával, mire az egyik közelben álló alkalmazott a segítségére siet. Hogy aztán legnagyobb döbbenetére az anyuka egy síró babát vegyen elő a szekrényből.

A kínai Kan Kan News online hírportál tudósításából az nem derült ki, hogy az egy év körüli kisfiú mennyi időre maradt egyedül. Azt azonban kiderítették az újságírók, hogy a szülőket az uszoda egyik munkatársa riasztotta, miután a látogatók gyereksírásra lettek figyelmesek az öltözőknél.

A szülők később bevallották, direkt hagyták az öltözőben a gyermeket, mert nem akarták, hogy zavarja őket úszás közben. Mondanunk sem kell, hogy a példátlan esetnek a visszhangja is példátlan a kínai közösségi médiában. A Weibón, amely Kínában a Twitter megfelelője, számtalan komment érkezett a videó alá: a hozzászólók nagy része úgy véli, a szülők alkalmatlanok a gyereknevelésre, és el kellene tőlük venni a kicsiket.

Olvass még többet a gyereknevelésről az NLCafé oldalán: 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top