Ezért nem izgat, ha káromkodik az ötéves gyerekem

A káromkodás megosztja a szülőket, büntetéssel próbálják megakadályozni, hogy a gyerekek csúnya szavakat használjanak és ők maguk is igyekeznek nem káromkodni, ha épp a lábukra esik egy fél tégla. Constance Hall elismerte, hogy szokott a gyerekei előtt káromkodni, és most meglepődve tapasztalta, hogy ötéves kisfia, Arli is elkezdett csúnyán beszélni.

“Káromkodom, a francba. Néha a gyerekeim előtt is kicsúszik káromkodás a számon. Azzal nyugtatom ilyenkor magam, hogy sosem emberekre mondok csúnyát, csak a helyzeteket illetem mindenféle jelzőkkel. Soha nem hallhat senki tőlem olyat, hogy valakit gúnyolok vagy elküldök a p***ba.

Inkább az olyan káromkodásokról van szó, mint amikor minden gyereket végre beimádkozol a kocsiba, de félre kell húzódnod az útról, mert a babád szerint ez a tökéletes pillanat arra, hogy bekakiljon. Vagy amikor azok az ártatlan babaszájak kikészítik a mellbimbódat (kérlek, ne mondd, hogy rosszul teszem mellre, 4 gyereket szoptattam, mind a négyszer sebes lett a mellbimbóm és minden egyes alkalommal rohadtul fájt).

De a gyerekeim eddig sosem káromkodtak, tudják, hogy anyának lehet, nekik nem.

Meg sem kellett nekik tanítani ezt az alapszabályt, ösztönösen tudták. Maximum kipróbálták, milyen kimondani, mert nagyon vicces felnőtt szavakat kiabálni a bevásárlóközpont közepén. De nemrég, nagy meglepetésemre, Arlo benyögött pár káromkodást. Kiderült, hogy az új pajtásai szerint menő, ha csúnya szavakkal dobálóznak.

Zavar ez engem? Nem túlságosan, ha gonoszkodna másokkal, az jobban zavarna. Nem bátorítom, felhívtam rá a figyelmét, hogy ez nem való egy gyerek szájába, és úgy tűnik, be is fejezte. De rájöttem valami fontosra: Arlo abba a korba ér, amikor a barátai sokkal nagyobb hatással vannak rá, mint én. Másolja őket, szereti őket, és erőt merít belőlük. Olvastam már róla, hogy el fog jönni ez az idő, amikor nem nagyon tudok mást tenni, mint hogy hagyom, hadd fedezze fel önmagát a barátai között.

Ezt hívják szocializációnak. És ez csodálatos.

Mégis, mit tehetünk, hogy megtanítsuk nekik, hogyan ismerjék fel azokat a jellemzőket, amiket tisztelünk egy másik emberben? Mutassunk rá, hogy “milyen kedves volt Charley, hogy kölcsönadta a palackját, hogy ihass belőle, igaz?” vagy hogy “láttad, hogyan segített Sam annak a kisebb gyereknek?”

Fontos megmondanunk nekik, hogy a káromkodás egyáltalán nem menő, de ugyanolyan fontos az is, hogy mutassuk meg, hogyan találjanak olyan barátokat, akikkel hasonló az értékrendjük. Így aztán, amikor majd nem érdekled a gyerekedet, és inkább a barátaival akar lenni, akkor jó kezekben lesz. Lehet, hogy huncut, néha káromkodós kezekben, de legalább hasonló értékrendűekben. Mert bár a mi családunk káromkodós, de közben rohadt kedvesek vagyunk, tele szeretettel.”