A dackorszakot lehet szeretni – csak nem könnyű, mert közben üvölt a gyerek

Mindezt természetesen nyílt színen szeretik leginkább előadni, az én három lányomra legalábbis az volt a jellemző a dackorszakos időszak alatt – illetve a harmadikra most is érvényes, mert még csak 2,5 éves –, hogy a legnagyobb tömegben, lehetőleg bevásárlóközpontban, utcán, tömött buszon jött rájuk az ötperc, mert épp nemet mondtam valamire. Valószínűleg pont azért csinálják ezt, mert tudják, érzik, hogy így még nagyobb nyomás alá helyezhetik anyát, aki félve a nyilvános megszégyenítéstől, inkább engedni fog, és megteszi, amit a totyogó akar.

De azért persze a dackorszak nem ilyen egyszerű, és nem húzható rá, hogy direkt kiszúrásból hisztériáznak a totyogók, sőt igazából egy rendkívül fontos mérföldkő, melynek során megtanulják a gyerekek kezelni az indulataikat.

Képzeljük bele magunkat egy 2 éves gyerek helyébe, akinek a holnap reggel azt jelenti, hogy soha, neki csak és kizárólag az itt és most létezik. Ha tehát itt és most nem kapja meg, amit szeretne, akkor az számára tényleg a világ végét jelenti, nem tud mit kezdeni azzal az ígérettel, hogy holnap teljesül a kívánsága. Egy nagyon egyszerű, szinte minden családban előforduló példa, amikor haza kell indulni a játszótérről, és a totyogó kiveri a hisztit, hogy még nem akarja befejezni a játékot. Ilyenkor láthatunk olyan jeleneteket az utcán, hogy a vörös fejjel ordító gyermeket vonszolja haza anya, nem kevésbé vörös fejjel, mert már megint üvölt a kölök.

A hiszti a gyerekek lázadása. Ha beavatkozol és nem hagyod, hogy a vágya azonnal teljesüljön, akkor mérges lesz. A sírás, visítás, kiabálás és harapás hirtelen törnek elő belőle, általában azután, hogy a szádat elhagyja az a bizonyos, rettegett “nem” szócska. Tulajdonképpen annyi az örök konfliktus alapja szülő és gyerek között, hogy a gyerek akar valamit és a szülő ellenkezik.

De miért kell ilyen hangosan és idegtépően hisztizni?

Ebben a korban (1-3 éves kor között) a gyerekeknek még nincs meg az a nyelvi eszköztáruk, amivel az érzéseik széles skáláját ki tudnák fejezni. Az egész testükkel kommunikálnak, ezért is fordul elő dackorszakban olyan gyakran, hogy a földre dobják magukat, toporzékolnak, ütnek, rúgnak, harapnak… Ezek számukra a kommunikáció – ebben az esetben a negatív érzések kifejezésének – eszközei.

Sok generáción keresztül tartotta magát az a szemlélet, hogy a gyerekek csak azért hisztiznek ebben az életkorban, hogy manipulálják a szülőket, és úgy lehet ezt kezelni, ha a szülők ignorálják a dackorszakos gyereket. Hagyni kell sírni, majd rájön az a gyerek, hogy nem ér el semmit hisztivel. Ez igaz, ha nagyobb gyerekekről van szó, akik már tényleg hajlamosak a hisztit arra használni, hogy megkapjanak mindent, amit akarnak, ám a kicsiknél ez a régi módszer többet árt, mint használ.

A kis totyogók hisztijére úgy kell tekintenünk a legújabb pszichológiai javaslatok szerint, mint bármilyen más sírásra: egy gyerek, ha sír, bajban van, és segítségre van szüksége. A hiszti esetében nem úgy van bajban, hogy lehorzsolta a térdét, hanem olyan reménytelennek és magányosnak érzi magát, annyira elárasztják az érzelmei, hogy nem tudja magát megnyugtatni. Szülőként az a feladatunk, hogy segítsünk neki átjutni a frusztrált érzéseken. Ha viszont ott hagyjuk hisztizni a földön fetrengve, attól csak elhagyatva érzi magát.

Mit lehet tenni a hisztivel?

Maradj nyugodt. Vegyél pár mély levegőt, és őrizd meg a hidegvéred. Ha nyugalmi állapotban reagálsz, az nagyon hamar megoldja a szituációt.

Állíts fel határokat. Fontos, hogy megtanulja a gyermek, hogy a fizikai erőszak semmilyen formája nem elfogadott. Mondd el neki határozottan, hogy nem tűröd a rugdosást, ütést és harapást. Nem fogja nyilván egyből betartani ezt a szabályt, de ha eleget ismétled, akkor megtanulja, hogyan állítsa le magát. Már csak azért is, mert alapjában véve a fő célja minden gyereknek az, hogy megfeleljen a szülei elvárásainak.

Nyugtázd a gyermek vágyait. Az egyik legjobb módszer a hisztire, ha szavakba öntöd, hogy mit érez a totyogód. Mivel ő maga nyelvi nehézségekkel küzd, már attól megnyugodhat, hogy jelzed neki, hogy érted, mi a problémája. Például ha a 18 hónapos gyerek hisztizni kezd azon, hogy nem kapott sütit, akkor csak mondj annyit, hogy “Látom, tényleg nagyon szeretnél egy sütit.” Ha megfogalmazod helyette, amit üvöltéssel próbál a tudtodra adni, már nem is marad oka üvölteni. Ezután pedig felajánlhatsz neki valamilyen alternatív megoldást a süti helyett.

Távolítsd el a csatatérről. Ha egy helyben álltok, és vitáztok a végtelenbe és tovább, akkor nehezen fogtok kijönni a hisztizésből. Elterelheted a figyelmét azzal, ha egy másik szobába áthívod, hogy mondjuk nézzétek meg az új játékot a gyerekszobában. Ezzel megtöröd a lefelé tartó spirált, amibe belekerültetek.

Bátorítsd, hogy mondja el szavakkal, mit szeretne. Már csak azért is, mert akkor elfelejt hisztizni, ha elkezdi fogalmazni a mondanivalóját. Ráadásul rávezeted arra, hogy a kiabálás helyett a megoldás a szavakban rejlik.

Tudd, mitől borul ki a gyermeked. Ha nehezen indul haza a játszótérről, akkor segíts neki kis figyelmeztetésekkel: 5 perc múlva indulunk, 3 perc, 1 perc, még egy utolsó lökés a hintán, aztán megyünk. Ezzel lehetőséget adsz neki, hogy lelkileg felkészüljön. Vagy ha általában olyankor van hiszti, ha éhes, akkor legyen nálad mindig rágcsálnivaló, hogy megelőzhesd a kiborulást.

Ha a sírni hagyás helyett ilyen apró trükkökkel kezeled a hisztiket, akkor a gyerek úgy érzi majd, hogy a szülei meghallgatják, törődnek vele, és hogy bízhat benned és abban, hogy segítesz neki a nehézségekben. És ne feledd, a dackorszak nem tart örökké, ahogy fejlődik a gyerek, úgy tanulja meg kezelni az indulatait és szavakba önteni a frusztrációit.