Rettenetesen utálok játszótérre járni a gyerekeimmel

Ahogy belépünk, érzem, hogy minden szem rám tapad. Minden játszótéren van egy kemény mag, akik olyanok, mintha odaköltöztek volna, mindig ott vannak, amikor érkezel, és mindig maradnak még, miután végre sikerül elráncigálni a gyereket a csúszdáról, mert már fürdetésidő közeleg. Valószínűleg ott is alszanak a játszótéren, bár erre még nem sikerült megdönthetetlen bizonyítékot szereznem.

Már ebben a pillanatban, a belépés pillanatában lábrázást kapok, ahogy felcsillan az ítélkezés a szemükben.

Nem csak beképzelem, tényleg ott van. Tizenéve ott van. Végigmérnek, alaposan, nem kihagyva egy részletet sem, ahogy letelepedek a kislányommal a homokozó szélére munkaruhában, mert egyből a bölcsiből érkeztünk, kinek van arra ideje, hogy átöltözzön játszós ruhába. Megjegyzik magukban, hogy ez is egy OLYAN anya, aki alig van a gyerekeivel. És ülnek tovább egy kupacban, sutyorogva.

Nem irigykedem, nem akarnék közéjük tartozni, semmi kedvem babák kakijáról, fogzásról beszélgetni, főleg abban a stílusban nem, ami odaszűrődik hozzám. Valószínűleg a szemükben én vagyok a különc, aki képtelen normális emberi kapcsolatokra, mert nem tudok olyan társalgásban részt venni, hogy nekünk már nyolc fogacskánk van és ma éjjel sem aludtunk négy óránál többet. Lehet, hogy tényleg fordítva vagyok bekötve, de valóban nem érdekel, hogy melyik baba milyen színűt termelt a pelenkájába, ahogy azzal sem tudok mit kezdeni, hogy melyik teljesen felesleges fejlesztésre hordják a gyerekeiket.

Ha ez azt jelenti, hogy antiszociális vaddisznó vagyok, vállalom.

De ettől még szorongok csendben, mert érzem, hogy kilógok. Mindig megpróbálom rábeszélni a gyerekemet, hogy menjünk inkább a világ végére sétálni, igyekszem megmagyarázni neki, hogy mennyivel izgalmasabb program, ha körbemotorozzuk az egész környéket, és még beígérek egy fagyit is, ha nem kell bemenni a játszótérre. Ám az esetek többségében minden ellenállásom hasztalan. Menni kell, játszóterezni kell, stresszelni kell és szembesülni is kell azzal, hogy így tizenév után már esélyem sincs arra, hogy rendes, becsületes játszóteres anyuka legyek.