Baba

Így befolyásolják az okostelefonok a kicsik fejlődését

Kanadai tudósok igazolták, az okostelefonok, a tabletek és az elektronikus játékok befolyásolhatják a kicsik beszédfejlődését. A kutatás eredményeiről csütörtökön a San Franciscóban rendezett tudományos konferencián számoltak be.

A Torontói Egyetem és a Torontói Gyermekkórház kutatói dolgozatot készítettek, amelyben beszámolnak kutatási eredményeikről. Úgy találták, a kicsik minél több időt töltenek a kis képernyős eszközökkel játszva, annál nagyobb a kockázata a beszédfejlődésük késlekedésének. A kutatásban hat hónapos kortól kétéves korig figyelték meg a gyerekek fejlődését.

A felmérés során 900 kisgyerek szüleit kérdezték arról, hogy a gyerek mennyi időt tölt az okostelefonra vagy a tabletre letöltött játékokkal, majd azt is vizsgálták, milyen szinten áll a kicsik beszédfejlődése. Kiderült, a gyerekek 20 százaléka átlagban naponta legalább 28 percet játszik az elektronikus kütyükkel. A kutatás eredménye szerint minden harminc perc, amit a kicsik naponta a kis képernyő előtt töltenek, 49 százalékkal növeli a beszédfejlődés késésének kockázatát.

A kutatás arra is rávilágított, hogy azoknak a gyerekek, akik a legtöbb időt töltötték a mobilos játékokkal, egyáltalán nem a koruknak megfelelő a beszédkészsége – mondta Catherine Briken, a tanulmány egyik írója a San Franciscóban rendezett konferencián.

Ez az első olyan tanulmány, amely bemutatta a kapcsolatot a mobil eszközök és a kifejező nyelvi készség fejlődésének kockázata között. A kutatónő ugyanakkor hangsúlyozta, további kutatások szükségesek ahhoz, hogy a problémával szembesülő szülők és a gyermekorvosok megfelelő segítséget kapjanak.

A sokat mobilozó kicsik beszédfejelődése lemarad
A sokat mobilozó kicsik beszédfejelődése lemarad

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top