Baba

“Hadd tanuljanak a saját kárukon” – őszintén mesélt az anya, miért nem hajlandó gyerekbiztossá tenni otthonukat

A 23 éves ausztrál nő két, öt évnél fiatalabb kicsit nevel, és azt mondja, sosem érezte szükségét, hogy gyerekbiztossá tegye a családi házat.

“Az egyetlen dolog, amiről csak és kizárólag a gyerekek miatt mondtam le, az az üveg dohányzóasztal volt” – mondta a Daily Mail ausztrál kiadásának a 23 éves Abby Plested. A fiatal, kétgyermekes anyuka a lapnak hozzátette, erről sem a balesetektől való félelem, sokkal inkább a kéznyomok miatt mondott le. “Hol van nekem arra időm, hogy óránként tisztogassam az asztalt, hogy eltüntessem az apró kézlenyomatokat.”

Abby a szülők körében nagy port kavart interjújában beszélt arról is, hogy úgy hiszi, a gyerekek a leginkább abból tanulnak, amit a saját bőrükön tapasztalnak, ezért sosem érezte szükségét a gyerekrácsoknak és a babakapuknak. “Ez a nevelési stratégia persze azt feltételezi, hogy a szülőnek jobban oda kell figyelnie a gyerekre, de feltételezem, hogy egy szülő amúgy is ezt csinálja” – mondja Abby, majd hozzáteszi, a nappalijukban például van egy kaktusz. Mióta kisfia egyszer belenyúlt, a közelébe sem megy.

Mindezzel persze nem azt akarom mondani, hogy mindenki kövesse a példámat, mert nem hiszem, hogy ami nekem bevált, másnál is be fog majd válni. Különböző emberek vagyunk, különböző készségekkel, temperamentummal. Minden szülőnek magának kell megtalálnia a számára és gyermeke számára legtökéletesebb nevelési módszert.”

Olvass még többet a gyereknevelésről az NLCafé oldalán: 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top