Baba

Brutálisan őszinte posztban int be a babakocsiknak az egygyerekes anyuka

Azt mondja, kislánya születése előtt nem hitte volna, hogy valaha is irigy lesz mások babakocsijára. Pedig így történt.

“Őszinte leszek: mikor kiderült, hogy gyerekünk lesz, a babakocsi volt az utolsó dolog, ami érdekelt. Letojtam az egészet” – kezdte brutálisan őszinte Facebook-posztját a 24 éves brit anyuka, aki azért ragadott billentyűzetet, mert megelégelte azt, hogy bárhogy küzd is, őt is beszippantja egyfajta, az első gyerekes szülőkre jellemző képmutatás.

“Szóval a babakocsidolog sokáig egyáltalán nem izgatott. A férjem ráadásul már a terhesség elején kijelentette, hogy ő szeretné majd tolni a lányunkat, ezért a kocsi kiválasztását gondolatban azonnal rá is bíztam.” Gylisa Jayne és párja néhány héttel a szülés előtt mégis együtt mentek el kiválasztani a tökéletes kocsit.

Ma már pontosan tudom, miért tükörfényes minden bababolt padlója: hát például azért, hogy könnyen felmoshassanak, ha padlót találnál fogni az áraktól. Igen-igen, egy jobb kocsi legalább annyiba fáj, mint egy autó. Mi legalábbis eddig ennyi pénzt CSAK az autónkra költöttünk.”

Az anyuka és a párja végül egy használt babakocsival vágtak neki a szülőségnek, amit az egyik rokonuktól kaptak meg. “Mikor a lányom kinőtte a kölcsönkocsit, újat vettünk. Az Aldiban. 40 fontért.” Gylisa azt mondja, a kocsi ugyan úgy néz ki, mintha bármelyik másodpercben összeroskadna, mégis büszke rá: arra emlékezteti ugyanis, hogy megállta, hogy egy kisebb vagyont költsön el rá, amiből játékokat, ruhákat, vagy épp közös utazást vehetett volna.

“Boldog vagyok, hogy végül az olcsóbb változat mellett döntöttünk; már csak azért is, mert a lányom úgyis mindig azt szeretné, ha kézben vinnénk őt. Szerencsére mostanra már az irigység is megszűnt” – írta az anyuka, aki bejegyzésére számtalan negatív és pozitív megjegyzést kapott, a legtöbben mégis azok voltak, akik egyetértettek Gylisával abban, hogy a babakocsira elköltött pénznek máshol jobb helye lett volna.

Olvass még többet a babakocsiról az NLCafé oldalán: 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top