Baba

Megnéztük az Állatkert három szupercuki zsiráfbabáját!

Az év eleje óta a budapesti Állatkertben három zsiráfbébi született, ez igazi rekord. Eddig még nem volt példa arra, hogy egy naptári évben ilyen sok borjú született volna.

A sor januárban kezdődött: a Fővárosi Állat- és Növénykert a 2017-es újévet rögtön egy zsiráfborjú születésével indította. A jövevényről néhány nappal később már tudni lehetett, hogy nőstény, így hamar nevet is kapott. A közönségszavazás értelmében Sauda lett.

Időközben másik két borjú is világra jött a városligeti intézményben. Mindkettőjük február 15-én született, alig néhány óra eltéréssel. A január elsején született borjúnak az Állatkertben élő legidősebb anyaállat, a 21 éves Santana adott életet, a másik két kicsinek a 10 éves Ingrid és a nála bő fél évvel fiatalabb Sandra az édesanyja. A február közepén született borjúk nemét egyelőre nem sikerült kétséget kizáróan megfigyelni, így nevet is majd csak később kapnak.

A Fővárosi Állat- és Növénykert közleményéből kiderült az is, hogy az intézményben nagy hagyománya van a zsiráfok tartásának és szaporításának. Az első pesti zsiráfborjú 1868-ban született, ezzel a magyar főváros állatkertje London, Párizs és Bécs után a negyedik a világon, ahol ilyen örvendetes esemény történt. Budapesten az elmúlt másfél évszázad során – a legutóbb születetteket is beleszámítva – összesen 34 zsiráfborjú jött a világra.

Olvass még többet a Fővárosi Állat- és Növénykertről az NLCafé oldalán: 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top