“Tudom, hogy ez a jó döntés” – egy nő vallomása az abortuszról

Senki sem akar abortuszra menni, nem rendezünk “legyen abortusza mindenkinek!” partikat, és nem megyünk a klubba az abortuszunk után, hogy keressünk valakit, aki teherbe ejt minket, hogy újra mehessünk abortuszra. Ez a fajta gondolkodás és előítélet egyszerűen nevetséges. Azoknak, akik betiltanák az abortuszt, fogalmuk sincs, hogy a nők többsége mit érez, gondol a saját abortusza közben. Ezért elmesélem, nekem milyen gondolataim voltak, amikor abortuszra mentem.

Sírtam, amikor ráébredtem, hogy terhes vagyok. Azonnal tudtam, hogy mit kell tennem.

Az elmúlt két évemet terhesen töltöttem: az első évben a lányom koraszülött volt, és születése után meghalt, itt hagyva engem egy poszttraumás stressz szindrómával. Aztán jött egy komplikációkkal teli veszélyeztetett terhesség és szülés a fiammal, aki még egy éves sem volt, mikor újra terhes lettem. Nem akartam még egy gyereket, úgyhogy rögtön lefoglaltam egy időpontot abortuszra, szereztem egy bébiszittert, és a párommal elmentünk a kórházba. Elismerem, hogy ideges voltam és féltem, de teljesen biztos voltam a dolgomban, hogy el akarom vetetni a gyermekemet és tovább élni az életemet a családommal.

Amikor a kórházban előkészítettek az abortuszra, a következő gondolatok cikáztak át az agyamon.

1. “Fájni fog?”

Féltem a fájdalomtól. Már megtapasztaltam, milyen egy szülés és az azzal járó minden fájdalom, ezért tudtam, hogy ha fájni fog, akkor is kibírom.

2. “Mi lesz, ha meggondolom magam?”

“Azt akartuk, hogy ne szenvedjen a babánk, ezért 21 hetesen elvetettük”

Egy röpke gondolat erejéig átsuhant rajtam a bizonytalanság. Tudtam, hogy akarom az abortuszt, és hogy nem fogom meggondolni magam. Mégis, féltem, hogy lesz egy pillanat, amikor azt mondanám szívem szerint, hogy mégsem akarom.

3. “Tudom, hogy ez a jó döntés.”

Az abortuszon lévő szégyenbélyeg miatt győzködni kellett magam, hogy amit teszek, az rendben van. Hogy ez a jó döntés. Még a pillanatnyi elbizonytalanodás után is biztos voltam a dolgomban.

4. “Látni vagy hallani fogok bármit?”

Ahogy közeledett a pillanat, körülnéztem a szobában, orvosi műszereket és egy nagy gépet láttam. Soha nem éreztem jól magam a rendelőkben, főleg nem beavatkozások előtt. Egy kicsit ideges voltam, hogy mi lesz, ha közben valamit meglátok vagy hallok, ezt nagyon nem akartam volna. Szerencsére semmi ilyesmi nem történt.

5. “Bárcsak a párom itt lenne velem.”

Nagyon nehezen viseltem az abortusz alatt, hogy egyedül kellett benn lennem. Akkor azt gondoltam, hogy joga lenne a páromnak mellettem lenni. Aztán átgondoltam, megértettem, hogy mégis egy olyan beavatkozás ez, amihez nincs szükség közönségre.

6. “A nővérke és az orvos nagyon kedves.”

A könnyeimmel küszködtem mielőtt megkaptam volna a gyógyszereket, féltem és dübörögtek a terhességi hormonjaim. Nagyon kedvesen vigasztalt mindenki, az egyik nővérke pedig megfogta a kezem és végig tartotta a procedúra alatt.

7. “Vége van már?”

Az altatás után a következő, amire emlékszem, hogy a nővérke segít nekem felállni és felöltözni. Teljesen szétesve éreztem magam. “Vége van már?” kérdeztem a nővértől. Mosolygott, és azt mondta, minden rendben, és már a kórteremben vagyok. Úgy tűnt, mintha órákig aludtam volna, de elmondták, hogy csak pár perc volt az egész. Bizarr volt az egész helyzet.

8. “Mások hogy érzik magukat?”

Egy olyan szobába vittek, ahol több abortuszon átesett nő volt elhelyezve. Furcsa volt ott ülni és tudni, hogy ugyanazon mentünk át. Szerettem volna beszélgetni velük az abortuszról, hogy mi zajlik le bennük, de aztán inkább csak bámultam magam elé, és vártam, hogy a férjem értem jöjjön.

9. “Nem volt olyan borzalmas.”

Amikor megérkezett a férjem, rámosolyogtam. Ideges volt, de jobb kedvre derült, amint meglátott. “Rendben vagy? Milyen volt?” – kérdezte. “Nem volt olyan borzalmas.” Tényleg így éreztem.

10. “Miért teszik az emberek még nehezebbé az abortuszt?”

Az abortusz után találkoztam azzal a megszégyenítő előítélettel, ami körülveszi az abortuszt. Semmi értelme, hogy hibáztassák a nőket, akik az abortusz mellett döntenek. Mindannyiunknak nyomós okunk van rá, amiért ezt az utat választjuk. Miért kell még nehezebbé tenni ezt a helyzetet, amikor így is elég nehéz? Az abortusz teljesen privát döntés, senki sem ítélkezhet egy másik ember élete felett.