Baba

2016 a baby boom éve is volt

Utoljára 1996-ban, vagyis húsz évvel ezelőtt született olyan sok baba Debrecenben, mint 2016-ban.

A Debreceni Egyetem Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikáján rekordot döntött a születések száma 2016-ban. 3024 újszülött jött világra, ezzel húszéves csúcs dőlt meg az intézményben. Utoljára 1996-ban haladta meg a háromezret az éves szülésszám. A 2016-os baby boom az országos adatokhoz képest is figyelemre méltó.

A háborítatlan szülést támogató bababarát intézményben törekszenek a császármetszések számának csökkentésére is, a babák világra jövetelét dúlák is segítik. A szülészeti klinika professzora a Dehir.hu kérdésére mondta el, a császármetszéses szülések aránya az elmúlt négy évben 38 százalék – vagyis minden harmadik szülés császárral végződött –, ami megegyezik az országos átlaggal. Téves ugyanakkor az a nézet, mely szerint aki az első gyermekét császármetszéssel hozta világra, akkor a másikat is így fogja. A debreceni szülészeti klinikán a császármetszést követő természetes szülések száma 60 százalék, ez országos szinten kiemelkedő.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top