Baba

6 érdekesség a terhességről, amiről még nem hallottál

A valóság sokszor furcsább, mint egy sci-fi, így van ez ezzel a hat érdekességgel is a terhességről, mert első olvasásra elég hihetetlenek. Mégis ez az igazság.

Terhesség alatt is teherbe eshetsz

Bár persze nagyon ritka, de mégis, 10 olyan esetet már jelentettek, amikor két különböző időre kiírt babával volt terhes ugyanaz az anya. Akkor történhet ilyen, ha a várandós kismamának a terhesség alatt is van peteérése, és újabb petesejt termékenyül meg.

Ilyen az igazán nagy baba

Mondhatjuk, hogy hú, milyen nagy volt a babánk a maga 4,5 kilójával, de ez semmi a Guinness Rekordok Könyvében leírt legnagyobb babához képest, aki 10,8 kilóval született.

Akár ujjlenyomatot is vehetnénk a magzattól a méhben

Nyilván nincs erre semmi szükség, mégis érdekes, hogy a terhesség első három hónapja alatt a baba ujjlenyomata teljesen kialakul. Bármilyen pici is, mégis ugyanolyan, mint egy felnőtt ujjlenyomata, nincs két ugyanolyan magzati ujjlenyomat a világon.

6 érdekesség a terhességről, amiről még nem hallottál

A babák tudnak méhen belül is sírni

Amikor a kutatók azt vizsgálták, milyen hatással van a magzatokra a dohányzás és a kokainhasználat, felfedezték, hogy a harmadik trimeszter alatt képesek sírni a babák a méhben.

Egy baba sírása fizikailag hathat egy kismamára

A terhes kismamában egy baba sírása beindíthat egy biológiai választ: megindulhat tőle a teje. És nem is kell, hogy a saját babája sírjon, bármelyik baba sírása elindíthatja ezt a folyamatot.

A baba érzi, hogy mit eszik az anyukája

A kutatók szerint az olyan erősebb ízek, mint a fokhagyma vagy hagyma, elérnek a babához, és ő is érzi méhen belül ezeket az ízeket.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top