Baba

Előrejelezhető a mesterséges megtermékenyítés sikeressége

A szép embrió nem feltétlenül jó is. A Pécsi Tudományegyetem (PTE) és a Semmelweis Egyetem (SE) húsztagú közös kutatócsoportja a mesterséges megtermékenyítés sikerességét befolyásoló markert azonosított.

A fejlett országokban egyre későbbi időpontra tolódik a gyermekvállalás, és emiatt egyre nagyobb igény mutatkozik a mesterséges megtermékenyítés alkalmazására.

A beavatkozás jelenlegi gyakorlata szerint egynél több embriót ültetnek be az anya méhébe, hogy fokozzák a terhesség létrejöttének esélyét. Számos esetben azonban két embrió is beágyazódik – vagy akár az összes –, az iker- és a többes terhesség azonban a csecsemők fejlődési visszamaradását is eredményezheti, és a koraszülés egyik leggyakoribb oka – emelte ki a kutató, hozzátéve, hogy a cél ezért annak az egyetlen embriónak a beültetése lenne, amelynek a legjobb a beágyazódási képessége.

90 százalék

Jelenleg morfológiai megjelenésük alapján választják ki a beültetésre szánt embriókat, “bebizonyosodott azonban, hogy a ‘szép’ embrió nem feltétlenül jó is egyben, ezért számos próbálkozás irányul olyan jellemzők, markerek azonosítására, amelyek segítségével a beágyazódni képes embrió felismerhető” – magyarázta Szekeres Júlia immunológus.

A sejtek folyamatosan kibocsátanak membránnal körülvett “hólyagocskákat”, extracelluláris vesiculumokat. Ezek különféle molekulákat tartalmaznak, és alkalmasak arra, hogy információt közvetítsenek az egyik sejttől a másikig. “Az általunk alkalmazott módszer azon a megfigyelésen alapul, hogy a sikeresen beágyazódó embrió tenyésztőfolyadékában lényegesen kevesebb a nukleinsavat tartalmazó extracelluláris vesiculum, mint a beagyazódni képtelen embrióéban” –foglalta össze a lényeget a kutató.

“Klinikai adatok ismeretében megállapítható, hogy ha két embrió beültetése után egyes terhesség jött létre, az egyik beültetett embrió tenyésztőfolyadékában a nukleinsavat tartalmazó extracelluláris vesiculumok száma alacsony, a másikéban pedig magas. Ha két embrió beültetése ikerterhességet eredményezett, mindkét embrió tenyésztőfolyadékában alacsony a nukleinsavat tartalmazó extracelluláris vesiculumok száma” – fejtette ki.

Százhatvan embrió tenyésztőfolyadékának vizsgálata igazolta, hogy az ilyen módon azonosított embrió beágyazódásának 90 százalék az esélye. “Mivel azonban a terhesség létrejöttében az anyai tényezők is jelentős szerepet játszanak, ez természetesen nem jelenti azt, hogy az ilyen embriók beültetése után 90 százalék lesz a sikeres terhesség valószínűsége” – árnyalta a képet. Módszerük alkalmazása azonban jelentősen fokozhatja a mesterséges megtermékenyítési eljárások hatékonyságát és csökkentheti az ikerterhességek gyakoriságát, mondta Szekeres Júlia.

Gyorsan és egyszerűen

A jelenleg használatos eljárásokkal szemben az új módszer előnye, hogy a vizsgálat nagyon gyorsan és viszonylag egyszerűen elvégezhető, így lehetőség van arra, hogy a tenyésztett embriók közül közvetlenül a beültetés előtt kiválasszák a legalkalmasabbat.

A PTE-n e kutatással párhuzamosan folyik egy mintegy kétmilliárd forintos költségvetésből megvalósuló, a chip-technológiát a mesterséges megtermékenyítés sikerességének növelése érdekében alkalmazó kutatói program is. Az Európai Regionális Fejlesztési Alap támogatásával megvalósuló, tavaly novemberben indult hároméves projekt céljáról a pécsi egyetem korábban azt közölte, hogy a mesterséges megtermékenyítéssel eddig elért 30 százalékos eredményességet kívánják 50 százalék fölé emelni olyan laboratóriumi megközelítéssel, amelynek egyszerűsége, költséghatékonysága lehetővé teszi a szülészeti rutinba történő beillesztést.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top