nlc-logo

Engedélyezi, hogy az nlcafe.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.

Baba
Azt hittem, 2016-ban férjem és gyerekem lesz, ehelyett van egy macskám

Azt hittem, 2016-ban férjem és gyerekem lesz, ehelyett van egy macskám

Nagy elvárásokkal, reményekkel vágunk bele az új évbe, aztán néha nem úgy sülnek el a dolgaink, ahogy szeretnénk. Amy történetéből azonban kiderül, hogy ha minden rosszul alakul, akkor is mindig van, aminek lehet örülni.
K.G.
f Ajánlom

Olyan jól kezdődött ez az évem. Friss házas voltam, és a szilvesztert Velencében, a nászutamon ünnepeltem. Boldog és optimista hangulatban teljes joggal vártam azt, hogy 2016 életem legboldogabb éve lesz.

Ahogy sok más friss házas, mi is szerettünk volna babát. Az esküvőnk napján már terhes voltam, úgy éreztem, így van megírva a sorsomban. Aztán elvetéltem, de ettől még az anyaság érzése nem múlt el belőlem. A férjemmel közösen szerettük volna betölteni az űrt, ami a terhesség után maradt. Egy barátnőm, aki szintén elveszítette a babáját, mesélte, hogy neki segített a gyászban, hogy vett egy háziállatot. Az a feltétel nélküli szeretet, amit egy állattól megkap, nemcsak örömmel tölti el, hanem eloszlatja a reménytelenség érzését is. Így nem egyfolytában a veszteségével foglalkozik, hanem kénytelen egy másik élőlényre is koncentrálni.

Nem gyerekhelyettesítőt kerestünk, hanem így tudtunk hirtelen családdá válni, egy háziállattal.

Az állatmenhelyen bemutattak minket egy imádnivaló, zöldszemű kiscicának. Meglepetésemre rögtön dorombolni kezdett, ahogy a kezembe adták. Amikor elkezdett dörgölőzni hozzám, elsírtam magam. Azt hiszem, ezek egyrészt a baba elvesztése miatti gyász könnyei voltak, másrészt viszont örömömben és a szeretet érzésétől eltelve is sírtam.

Azt hittem, 2016-ban férjem és gyerekem lesz, ehelyett van egy macskám

“A feleségem sír, azt hiszem ez azt jelenti, hogy hazavisszük” – mondta a férjem. Odavolt érte, a macska számára egy kis hercegnő lett, akit egyértelműen családtagnak tekintett. Azt hittem, hogy ebből is az látszik, milyen csodálatos apja lesz majd a gyerekünknek. Aztán, alig három hónappal a cica örökbefogadása után, épp akkor, amikor a babánknak meg kellett volna születnie, történt valami. A férjem hazajött a munkából, én épp a kanapén ültem a macskával, megkérdeztem tőle, hogy mit szeretne vacsorára. De nem akart a vacsoráról beszélni. Láttam, hogy mozog a szája, hallottam a szavakat, de nem bírtam felfogni, amit mond: meggondolta magát, hirtelen mégsem akart a férjem lenni és mégsem akart gyereket. El akart válni.

Sokkot kaptam. Friss házasok voltunk, gyerekkel próbálkoztunk, abban a hitben voltam, hogy szeretjük egymást az idők végezetéig.

Egyik pillanatról a másikra állt a feje tetejére minden. Már eltelt hét hónap azóta, hogy elment a férjem. A tavalyi decemberhez képest sivár volt az idei utolsó hónap. Nincs nászút, nincs Velence, van viszont válás, ügyvédek és pénzen osztozkodás. Tizenkét hónappal ezelőtt eszembe sem jutott volna, hogy így végződik majd az évem, hogy nem lesz mellettem a férjem és nem lesz kisbabám. Nehéz elhinni, hogy az a csodálatos este Velencében csupán 365 napja történt.

Ezekben a furcsa napokban a cicám mindenhova követ engem, mint egy árnyék, mintha tudni akarná, hogy biztos rendben vagyok. Minden napomat bearanyozza, hogy van nekem, megmosolyogtat és a szeretete élettel tölti meg az albérletet. A cicám nem helyettesítheti a babámat vagy a férjemet, de egy olyan élőlény, akit szerethetek és ezzel segíti a legtöbbet.

 

Megosztás Facebookon