“Utálom a szoptatást és borzasztóan érzem magam ettől”

“Hajnali 2: Evan nyöszörög a kiságyában, itt az evés ideje. Kiveszem az én édes kisbabámat, megsimogatom és mosolygok. Szeretem őt, még akkor is, ha legyilkolja a melleimet, amik már kisebesedtek, megcsócsáltak, és olyan nehezek, mint két zsák cement. Evan is szeret engem. Szeretni fog akkor is, ha nem szoptatom. Mert valójában akkor boldog egy baba, ha boldog az anyukája.

Az ébresztő ismétlődik hajnali 3-kor, 4:30-kor és 6-kor. Egy- másfél óránként, napi 24 órában, heti 7 napon.

Az anyukám közben folyamatosan igyekszik rábeszélni a tápszerre. Meg van győződve róla, hogy azzal tenném a legjobbat a gyerekemnek. Anya azért ilyen, mert én is tápszeres baba voltam, de akkoriban ez sokkal elfogadottabb volt, mint manapság.

Most viszont olyan világban élünk, ahol ha kiejted a szádon azt, hogy tápszer, akkor máris találkozol az ítélkező pillantásokkal, kioktatással és végeláthatatlanul árad feléd a sok magyarázat, hogy miért ártasz a gyerekednek a tápszerrel. Ha cumisüveges, tápszeres a babád, akkor rossz anya vagy.

Sujeiry Gonzales és Evan

Azt hiszem, ebben az esetben én rossz anya vagyok.

Utálom a szoptatást. Három hét alatt eljutottam odáig, hogy abba akarom hagyni. Minden alkalommal, amikor próbálom Evant helyesen mellre tenni, bőgnöm kell. Minden alkalommal, amikor fájdalmat okoz, sikítani tudnék. Utálom, hogy utálom ezt az élményt. Bűntudatom van, mert szeretem a babámat, és a legjobbat akarom neki, hogy olyan anyukája legyen, amilyet megérdemel. Márpedig azt mondják, hogy a szoptatás a legjobb.

Egy nagy csődtömegnek érzem magam, amiért cserbenhagyom Evant. Lehet, hogy az lenne a legjobb, ha akkor is folytatnám a szoptatást, ha úgy érzem, egyenes úton haladok vele a szülés utáni depresszió felé. Ezért még egy kicsit kitartok, áldozatot hozok. Legalábbis még pár napig. Úgy döntök, elteszek későbbre is anyatejet, lelkesen fogok mellszívózni. De a testem nem képes arra, hogy minden órában megetesse Evant, és háromóránként pumpáljam is. Végül arra jutok, hogy éjjelente tápszert fog kapni.

Borzalmasan érzem magam, lelkifurdalásom van, letaglóz a saját döntésem. Amikor hajnali kettőkor Evan felsír, felveszem, megsimogatom és elbőgöm magam. Szipogva etetem meg a cumisüvegből. Azt szeretném, hogy olyan anyja legyek, amilyet szeretne magának, aki mindent megad neki, amit csak akar, még a felázott, sebes mellbimbókat is – egyszerűen csak képtelen vagyok rá.”