Baba

Csúnyán elkeverte a légitársaság a gyerekeket

Peren kívül megállapodott a légitársasággal az a nő, akinek ötéves fiát összekeverték egy másik, szintén egyedül utazó gyerekkel. A gyerekek az adminisztrációs hiba következtében egészen más repülőgépre szálltak, és így más célállomásra érkeztek, mint ahová eredetileg repülniük kellett volna.

Maribel Martineznek, az elcserélt gyerek édesanyjának ügyvédje kedden jelentette be, a kényes szituációt szerencsére barátságosan rendezték a felek, az ügyet végül peren kívüli megállapodással lezárták. További részleteket nem hoztak nyilvánosságra az egyezségről. A New York-i központú JetBlue Airways légitársaság nem kommentálta a bejelentést.

A két kisfiú még augusztusban a Dominikai Köztársaságból indult az Egyesült Államokba, kísérő nélkül. A gyerekeket szüleik a légitársaság gondjaira bízták. Martinez a New York-i John Fitzgerald Kennedy repülőtéren várta ötéves kisfiát, Andyt, ám helyette egy másik, számára ismeretlen kisfiú érkezett meg. Mint kiderült, Andyt a JetBlue Airways Bostonba tartó gépére tették fel, a Bostonban várt gyereket pedig New Yorkba küldték a légitársaság alkalmazottai.

New Yorkba kellett volna érkeznie a kisfiúnak

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top