Baba

Várandós kismama halt meg a frontális ütközésben

Súlyos baleset történt ma reggel Szombathely közelében. Egy várandós kismama autójával átcsúszott a szemközti forgalmi sávba, ahol frontálisan ütközött a szemből érkező járművel. A kismama a helyszínen életét vesztette.

Tömörd felől tartott Szombathely irányába egy nő Daewoo típusú autójával, amikor letért az útpadka jobb oldalára, visszarántotta a kormányt, majd áttért a szemközti sávba. Az autó oldalával frontálisan ütközött a Szombathely felől érkező Forddal. A két autóbalesetet szenvedett jármű mögött egy Suzuki is haladt Szombathely irányából, melynek sofőrje vészfékezett ugyan, de így sem tudta elkerülni, hogy belehajtson a roncsokba.

A balesetet okozó Daewoo sofőrje a helyszínen meghalt, a Nyugat.hu információi szerint az autót egy várandós kismama vezette. A Ford és a Suzuki sofőrje az ütközésben megsérültek, őket mentő szállította kórházba.

A halálos áldozatot követelő baleset hétfőn reggel 7 óra 53 perckor a 8639-es számú út 11-es kilométerszelvényénél történt.

A helyszínelés és a műszaki mentés idejére az érintett útszakaszon teljes útzárat rendelt el a rendőrség. Azóta azt is tudni lehet, a helyszínelést a rendőrség befejezte, a roncsokat elszállították.

 

Tömörd közelében történt a frontális ütközés, melynek során egy várandós kismama életét vesztette

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top