Baba

Nem lesz autista az influenzás anya gyermeke

Közel kétszázezer gyermek adatainak vizsgálata után kijelenthető, hogy nincs kapcsolat a várandós anyák influenzás megbetegedése és a magzatnál kialakuló autizmus között.

Átfogó vizsgálatot végzett a Kaiser Permanente amerikai magán-egészségbiztosító, 197 ezer gyermek adatait vizsgálta meg, akik 2000 és 2010 között születtek. Az édesanyák közül 1400-nál (0,7 százalék) diagnosztizáltak influenzát a várandósság alatt, és 45.231-en voltak, akik védőoltást kaptak a betegség ellen a terhességük alatt (23 százalék). A megszületett gyerekek közül később 3101-nél állapítottak meg autizmust (ASD-t, vagyis autizmus spektrumzavart), ez a vizsgált gyerekek 1,6 százaléka.

Ebből azt a következtetést vonták le, hogy nincs összefüggés a terhesség alatti influenza és a baba autizmus aközött. Az első harmadban beadott vakcina és az autizmus fokozottabb kockázata mutatott ugyan összefüggést, ám a kutatók szerint ez “valószínűleg a véletlen számlájára írható”, ugyanis miután elvégezték a különböző tényezők szerinti korrekciókat, az eredmény statisztikailag nem volt szignifikáns. 

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top