Baba

Nézz be a munkahelyre, ahol a legfiatalabb dolgozó 3 hónapos

A kis Isla első munkanapját sok alvással, nagy evésekkel és játékkal töltötte. Közben édesanyja végig mellette volt.

Az, hogy a New Hampshire-i W. S. Badger Co. bababarát munkahely, az nem kifejezés. Bár a természetes alapú kozmetikumok értékesítésével foglalkozó cég még csak néhány hónapja vezette be, hogy a kisbabás kollégák a babájukkal együtt járhatnak be dolgozni, már az egész országban híre ment a kezdeményezésüknek.

A cég büszke vezetője, Billy White a Washington Post kérdésére elárulta, fontosnak tartották, hogy ilyen formában is kifejezzék megbecsüléseket a munkatársak felé. “Nem akartuk, hogy bárkinek is választania kelljen a család és a munkája között, épp ezért lehetővé tettük a kisgyerekes szülőknek, hogy a babájukkal együtt dolgozzanak.”

Abby Fish egyike annak a tizenöt friss szülőnek, aki élt ezzel a lehetőséggel. Kislánya, Isla három hónapos, és egészen féléves koráig lehet vele az irodájában. Utána a cég bölcsődéjében várják majd nagy szeretettel. A fiatal anyuka a Washington Post újságírójának elmondta, először azt gondolta, gondot okoz majd neki, hogy meg kell osztania a figyelmét a munkahelyi teendők és a kisbabája között, de néhány nap után rájött, jobban koncentrál úgy, hogy lánya ott van mellette.

Az erre a célra kialakított irodákban játszószőnyeg, hintaágy, sőt még kis etetősarok is van, ha a mamának vagy papának megbeszélése van, egy erre kijelölt szakember vigyáz gyermekükre.

Olvass még többet a bababarát munkahelyekről az NLCafé oldalán: 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top