nlc-logo

Engedélyezi, hogy az nlcafe.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.

Baba
“Jobb apa lennék, ha több pénzt keresnék?”

“Jobb apa lennék, ha több pénzt keresnék?”

A pénz, az kemény dió. Mert általában nincs elég, sőt sokszor nagyon nincs. A szeretet persze nem azon múlik, de az ennivaló mondjuk igen. Ehhez jöhet még a válás, ami nagyon leapasztja a szülőt pénzügyileg is. És akkor szaladgálnak az ártatlan kicsik, mi meg folyton azt kérdezgetjük magunktól, miért nem tudunk többet adni nekik? Miért csak ennyit? Miért nem megy jobban?
Anyám borogass!
f Ajánlom

Mit kezd egy apa, aki folyton pénzügyi gondokkal küzd? És mit kezd egy anya? 

Az biztos, hogy a szeretet mindent visz, de egy utazást nem fizet ki, egy kiflit nem vesz meg. Bele lehet nyugodni, hogy “csak” ennyit tudunk adni? Hogy most nem megy jobban, és lehet, hogy sosem fog? Mi visz tovább egy szülőt a pénzügyi szélmalomharcban? Serge Bielanko, háromgyerekes újságíró apuka szerint iszonyatos megküzdeni a démonokkal, akik szerint szégyellnie kellene magát a szegénysége miatt, de valami mégis van, amit továbbvisz: 

“Idén elkezdtem ebédet csomagolni Violetnek és Henrynek.

Nem nagyon gondolkodtam rajta. Nem úgy, hogy »hm, talán mégiscsak egyszerűbb lenne, ha vennének maguknak valamit az iskolai menzán«, vagy ehhez hasonló. Egyszerűen csak felkeltem egy reggel az iskolakezdés előtt nagyjából egy héttel, és már tudtam is, mit fogok csinálni. Ebédet csomagolok majd. Ennyi. 

Spórolhatok rajta, azt gondoltam. Aztán elkezdtem számolni. Kenyér, szósz, vaj, müzliszeletek, gyümölcslé – mindezek ahhoz viszonyítva, hogy az ebéd nagyjából három dollárba kerülne abban a két-három napban, amikor én felelek értük a héten (az anyukájukkal elváltunk; szerencsére együtt fizetjük a gyerekek iskolai étkezését).  És a hülye számolás még kellemetlenebbé tette az egészet, komolyan, mert alig volt valami különbség a két verzió között. Nagyjából hat-hét dollárt spórolnék meg havonta, de csak akkor, ha nem vásárolok túl sok pulykahúst, amit Henry, a kisiskolásom imád. 

Ilyenkor hánynom kell, de komolyan. Ezt csinálja a rohadt pénzkérdés az apukákkal.

Néha üvölteni és törni-zúzni szeretnék, széttörni ököllel a fürdőszobai tükröt csak azért, mert így kell gondolkoznom, érted? Talán nem. Remélem, hogy nem. Nem érdemled meg, hogy értsd, ebben biztos vagyok. Egy gyereket szeretni, vagy hármat az én esetemben, felemel, mint semmi más ezen a világon. Mindegy, ki vagy, milyen úton jársz, ha gyereked van, megkapod azt az elképesztően ritka lehetőséget, hogy mindent jól csinálj a legelejétől fogva. Vagy olyan jól, amennyire csak tudod. És ez nagyon ritka jelenség. Nem túl gyakran kapjuk meg azt a lehetőséget a húszas, harmincas vagy negyvenes éveinkben, hogy mindent teljesen újrakezdjünk. Hogy az életünk legfontosabb utazását teljesen tiszta lappal indítsuk. 

Képeink illusztrációk!
Képeink illusztrációk!

De anyaként és apaként ezt megtehetjük. És erre nagyon sokszor emlékeztettem magam, mióta Violet hét évvel ezelőtt megszületett. Nem volt túl egyszerű mondjuk, és a nehézségek nagy része annak köszönhető, hogy nem vagyok gazdag ember. És, magunk közt szólva, basszus, rohadtul a közelében sem vagyok a gazdagságnak. Így állandóan harcolok a hanggal a fejemben, a kis hülyével a szívemben, amely állandóan a mellkasomban zakatol. Folyton a démont bámulom, aki azt mondja, »Öreg, kötéltáncot jársz, és egy óriási pénzügyi katasztrófa felé tartasz. Nevetséges vagy!«. Sóhajtok. Frusztrált vagyok. De még nincs vége. Soha nincs vége, tudod. 

»Szégyelld magad, öreg! Nézz a gyerekeidre, akik neked köszönhetik az életet, és szégyelld magad, hogy nincs akkora vagyonod, hogy rendesen csináld.«

És ez az a pillanat, amikor kifáradok, és meg kell szabadulnom tőle. Mert éppen itt van a válaszvonal a homokba rajzolva, legalábbis számomra. Elképesztően büszke vagyok a gyerekeimre. Annyira szeretem őket, amennyire csak apa szeretheti a gyerekeit. Sok mindenen keresztülmentünk. Túléltük a válás viharát, beköltöztünk az új otthonunkba, és megtettünk minden tőlünk telhetőt, hogy egymásba tudjunk kapaszkodni még akkor is, amikor fogalmunk sem volt, hogy éppen ezt csináljuk. Így, ha megengedem azt, hogy a bűntudat, amelyik megszégyenítő bankszámla-statisztikákkal, emelkedő számlákkal és kérdésekre halmozott kérdésekkel közelít felém azzal kapcsolatban, hogy ennek mikor lesz már vége, ha én ezt megengedem, ez a hang szétrombol engem, és egyvalamiben biztos vagyok:

A szeretet fog hiányt szenvedni. Az életünk fog hiányt szenvedni. A gyerekek fognak szenvedni. Közel voltam ehhez a tűzhöz, tudom. Éreztem a forróságot, az égetését a fejemben. Ezt egyszerűen nem hagyhatom. Nem engedhetem, hogy a tény, miszerint nekem nincs mindig annyi pénzem, mint sok más embernek, elérjen a nappalinkig (az egyetlen nappalinkig, és szeretjük, hogy csak egy van). Vagy a hálószobáinkba (kettőbe négyünknek). Vagy a fürdőszobába, amelyik tiszta káosz reggelente, amikor mindnyájan együtt akarunk fogat mosni. 

Bassza meg az a hang. Ez az én keresztem, és miattuk bírom. Nem vicces ez? Nem menő ez igazából valamiféle fura módon? Itt vagyok, egy apa, tele bűntudattal és sötét gondolatokkal szinte állandóan, folyton próbálkozva, hogy utolérjem a számlákat és adósságokat, és amikor megszólal a telefonom, egyből arra gondolok, »ez semmi jót nem jelent«, aztán pedig ők hívnak, a gyerekek, akikért folyton aggódok, hogy meg tudok-e mindent adni nekik, és végül ők segítenek megérteni az igazságot. 

Az igazság pedig az, hogy szeretem őket mindennel együtt, amim van. És még egy kicsivel többel. 

Az igazság pedig az, hogy épp ugyanígy szeretnek ők vissza engem. Az igazság pedig az, hogy mindegy, milyen nehéz idők jönnek néha, vagy majdnem mindig, nekem van három csodálatos indokom, hogy kitaláljam, mi a következő lépés. 

Nézd, senkit sem hibáztatok. A saját életemet éltem, és soha senki sem szorított pisztolyt a fejemhez. Megtalálom a kijáratot a saját börtöneimből. De néha emlékeztetnem kell magam, hogy jó apa vagyok. Nagyon jó apa. Hogy minden mulasztásom vagy hibám, amikor nem sikerült megszerezni a pénzt, vagy nem kerestem elég pénzt , nem annyira szokatlan az életben. 

A gazdagok mindenféle alakúak, méretűek, színűek, különféle nyelveket beszélnek. Ismerjük. De a »gazdag« szó elég sok mindent jelent. És nem mindig úgy használjuk, ahogy használhatnánk. És nézd csak, ha valaha közelről megfigyelted a dolgot, láttad, hogy néhányat a »leggazdagabbak« közül sokszor könnyű nem észrevenni. Valahogy eltűnnek, nem feltűnőek. Használt Hondát vezetnek (amiben rossz a CD-lejátszó), nevetés és kiáltás (egyszerre) száll ki az ablakaikból, amikor a következő holnap naplementéje felé tartanak. Egy holnap felé, ami bizonytalan, mint a két dollár, amit a gyönyörű, olcsón vásárolt fiókos szekrényed mélyére dugtál.”

Olvass többet az apaságról:

Megosztás Facebookon