Baba

“A legtöbb, amit tehetsz a terhes feleségedért, hogy megvárod, míg elmúlnak a hormonok”

Egy kétgyerekes apuka írta le a gondolatait a feleségéről és a terhességről arra a körkérdésre, hogy "mit tehet egy férj a terhes feleségéért?". A válaszából kiderül, hogy nem volt könnyű dolga a felesége második terhessége alatt, de állta a sarat, és megérte minden fáradozás.

“Amikor a feleségem az első gyermekünkkel volt várandós, akkor úgy tűnt, szinte nincs is hatással rá a terhesség. Még motoros kempingezésre is elment 5 hónapos terhesen, összetűzte a bőrnadrágját, mert már nem tudta begombolni, de ezen kívül semmi problémája nem volt.

A második terhessége azonban nem volt ilyen könnyű. Az első pár hónap után elkezdtek fájni a végtagjai, nehezen tudott járni, bevizesedett, szinte képtelen volt bármilyen házimunkát elvégezni. Mindent átvettem tőle, megcsináltam, amit otthon kellett, dolgoztam teljes állásban, elvittem a fiunkat az oviba, bevásároltam, takarítottam és megtettem minden tőlem telhetőt, hogy gondoskodjak a feleségemről.

“A legtöbb, amit tehet egy férj a terhes feleségéért, hogy megvárja, míg elmúlnak a hormonok

Egyszer úgy tűnt, hogy csak haragot tudok kiváltani belőle, máskor meg teljesen meghatódott tőle, hogy mi mindent megteszek érte. A hormonjai miatt hol sírt, hol nevetett, általában ok nélkül mérges lett rám és a fiunkra. Hagytam, hogy szidjon, és sokszor elvittem a gyereket játszódélutánokra, hogy ne nézze, ahogy sír vagy kiabál az anyukája.

Bár mondtam neki, hogy szerintem ezt csak a hormonok okozzák és minden visszatér a normális kerékvágásba, amint megszületik a baba, sokszor mégis csak azt hajtogatta, hogy meg sem érdemel engem, hogy így elviselem az ő borzalmas hangulatingadozásait. Miután a kislányunk megszületett, minden tünet eltűnt, és az visszatért a feleségem, újra olyan volt, mint régen. A fiunk nem értette először, hogy miért változott meg terhesség alatt az anyja ennyire, úgyhogy megkönnyebbülten vette tudomásul, hogy visszakapta a kedves anyukáját. Azt hiszem, hogy a legtöbb, amit egy férj tehet a terhes feleségéért, hogy ott van mellette esőben, napsütésben, hóban, fagyban, és megvárja, amíg elmúlnak a hormonok.”

Olvass többet a terhességről:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top