nlc-logo

Engedélyezi, hogy az nlcafe.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.

Baba
“Együtt alszom az 5 éves lányommal, hogy minél több időt vele tölthessek”

“Együtt alszom az 5 éves lányommal, hogy minél több időt vele tölthessek”

Egy anya vallomása, aki eddig titkolta, hogy együtt alszik az 5 éves lányával, mert félt a többi szülő ítélkezésétől. De mostanra elege lett abból, hogy mások szerint ez egy szégyenletes dolog, pedig neki és a lányának is örömteli élmény.
K.G.
f Ajánlom

“Van egy titkom. Valami olyan, amiről nem igazán szoktam beszélni, főleg nem más szülőknek. Ha ez a téma feljön, akkor próbálom kikerülni az egyenes választ, hogy ne kapjak tőlük ítélkező pillantásokat. A titkom: még mindig együtt alszom a lányommal, pedig már 5 éves. Az én hibámból alakult így. A lányom egészen 22 hónapos koráig saját magától ment aludni az ágyába, problémamentes volt az altatása. Szerencsések voltunk, a legtöbb szülő bármit megtenne azért, hogy ilyen könnyen aludjon a gyereke.

Ám egy nap minden megváltozott. A lányom szívproblémával született, két szívműtéten esett át 8 hónapos korára.

Nagyon nehéz időszak volt. Ahogy megszületett, már vitték is az intenzívre. 66 napig ültünk az inkubátor mellett a kórházban, és éltük át kétszer azt a jeges rémületet, amit a műtétek jelentettek számunkra. Csak reménykedni tudtunk, hogy egyszer minden rendben lesz vele. Amikor a kislányunk 22 hónapos lett, egy újabb szívműtét várt rá, már a harmadik két év alatt. Ekkor ébredtem rá, hogy milyen rövid az élet. Csak öleltem a lányomat, és hagytam, hogy az ölemben aludjon el, hogy minél több időt vele lehessek. Sosem bocsátottam volna meg magamnak, ha valami történik vele a műtét során, és én nem ragadtam volna meg minden alkalmat, hogy együtt legyünk. Ekkor kezdtem együtt aludni a lányommal.

A műtét sikeres volt, és most, négy évvel később is jól van a kislányom, bár tudjuk, hogy szüksége lesz még valamikor újabb műtétre. Az életünk visszatért a normál kerékvágásba, mégis maradtunk az együtt alvásnál. Érzem a társadalmi nyomást a vállamon, hogy a lányomnak a saját szobájában kellene aludnia, sokszor el is határozzuk, hogy visszaköltözik az ágyába, de eddig nem sikerült elválni tőle. Túl fájdalmas, gyakran sírásba fullad a próbálkozás, hogy külön aludjon, és a végén feladjuk pár órán belül.

Csakhogy az az igazság, hogy nem is akarok külön ágyban aludni.

Szeretem az együtt alvást, legalább annyira, mint a kislányom. Sokkal nyugodtabban alszunk és boldogabban kelünk fel egymás mellett, pozitív hatással van mindkettőnk hangulatára. Mindkettőnket megnyugtat a másik közelsége. Hiszek abban, hogy amikor készen áll majd, akkor magától át fog költözni a saját ágyába. Nem várom el tőle, hogy majd tiniként is velem akarjon aludni, rá bízom, mikor érzi úgy, hogy itt van az ideje a külön alvásnak.

Egyelőre úgy érzem, hogy amíg mindkettőnknek így jó, addig így marad. Annyira igaz az, hogy az idő elrepül, és a gyerekeink csak egyszer ilyen kicsik. Kincsként őrzöm, amíg tehetem, azokat a pillanatokat, amikor a lányom lélegzésének puha hangjára alhatok el, és az ő kedves arcát láthatom elsőként reggel magam mellett. Az időnk túl értékes számomra, nem pazarolhatom el.”

Olvass többet az együtt alvásról:

Megosztás Facebookon