nlc-logo

Engedélyezi, hogy az nlcafe.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.

Baba
A zsémbes anyák sikeresebb lányokat nevelnek egy kutatás szerint

A zsémbes anyák sikeresebb lányokat nevelnek egy kutatás szerint

Az Essex Egyetem kutatócsoportja azt találta, hogy azok a lányok, akiknek az anyukája veszekszik, zsörtölődik velük, nagyobb eséllyel tanulnak tovább a felsőoktatásban, jobban fizető állásokat kapnak, és sokkal inkább elkerülik a tiniterhességet, mint azok a lányok, akiknek az anyukája relaxáltabb.
K.G.
f Ajánlom

A kutatásban 15.000 lány életét követték 13-14 éves koruktól kezdve, 2004-2010 között. Arra jutottak, hogy a szülők magas elvárásai szerepet játszottak a lányaik döntéshozatalában az élet nagy kérdéseiről. A legnagyobb hatással annak a szülőnek az elvárásai voltak, aki a “főnök” a gyerekek szemében, ez pedig – mint kiderült – általában az anya. A saját példámmal is alátámaszthatom ezt a kutatást, mint olyan lány, akinek – finoman szólva – zsémbes anyuka jutott. Szerintem csak azért diplomáztam le, hogy ne kelljen azt hallgatnom hátralévő életemben anyámtól, hogy “ugye én megmondtam, hogy tanulni kellett volna rendesen”. Most már tudományos alapokon is köszi, anyu, a diplomámért.

A zsémbes anyák sikeresebb lányokat nevelnek egy új kutatás szerint

A tanulmányban azt is kiderítették, hogy a zsörtölődés akkor is hatásos, ha úgy tűnik, hogy kamasz gyermekünk magasról tesz arra, amit mondunk neki.

A kutatásban részt vevőknél azt figyelték meg, hogy még ha direkt a szülői tanácsok ellen is akartak dönteni, a végén nagy részben ott kötöttek ki, amit az anya javasolt nekik már az elején. A szülői elvárások mindenképpen befolyásolják a gyerekek döntéseit tehát, nem biztos, hogy azért, mert egyetértenek vele, lehet, hogy csak az motiválja őket arra, hogy ne essenek teherbe 16 évesen, hogy nem akarják meghallgatni anyától százmilliószor, hogy “én megmondtam”, de nekünk így is jó, a végeredmény számít.

Persze ez azért nem azt jelenti, hogy azok a lányok, akiknek az anyja nem ártja bele magát a gyerek ügyeibe, mind terhesen, a híd alatt kötnek ki. A tiniterhesség szempontjából például csupán négy százalékkal indulnak jobb eséllyel a veszekedős anyák lányai. Mindenesetre a kutatás eredményeinek hatására én holnap reggel úgy keltem fel a kiskamasz lányaimat, hogy “jó reggelt, mossátok meg a fogatokat, ne essetek teherbe, és maradjatok távol a drogoktól!”

Olvass több kutatásról:

Megosztás Facebookon