nlc-logo

Engedélyezi, hogy az nlcafe.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.

Baba
Ezért ne erőltetsd inkább a gyerekre az evést

Ezért ne erőltetsd inkább a gyerekre az evést

Amikor még kicsik voltak a gyerekeim, már akkor is elég határozottan tudták jelezni, hogy köszönik, elég volt nekik az ételből. Ez a jelzés lehetett az, hogy rám borították a tányért, vagy csak feltették a kezüket, befogták a szájukat, hevesen rázták a fejüket. Ilyenkor ellenállhatatlan kényszer tör egy anyára, hogy "csak még egy falatot", én is így tettem mindig.
Anyám borogass!
f Ajánlom

A gyermek pedig legtöbbször elfogadja a csak-még-egy-falatot. Vagy azért, mert olyan jól nevelt, vagy csak már megszokta, anya pedig ilyenkor elégedett, és úgy érzi, ez a létező világok legjobbika. Hiszen jóllakott a gyerek, és a jóllakás után még letuszkolt egy plusz falatot is. Ennél a pontnál érdemes egy kicsit megállni és elgondolkodni, hogy tulajdonképpen ezzel az evésre erőltetéssel mire neveljük a gyerekünket.

Ezért ne erőltetsd inkább a gyerekre az evést

Jön zsigerből, hiszen már mi is így nőttünk fel, hogy minket is tömtek, belénk kódolták tudat alatt baba korunkban, hogy ennek ez a rendje, hogy “csak még egy falatot anya-apa kedvéért, tündérbogaram.”

Később pedig jött a jól bevált “addig nem állsz fel az asztaltól, amíg mindent meg nem eszel” nevelés. Ezért nyilván ezt érezzük helyesnek, amikor már mi kerülünk anyaszerepbe. De ilyenkor gondoljunk bele, hogy mit érezhet az a gyermek, aki nyolc hónaposan ott ül az etetőszékben, jelezte, hogy elég volt az ételből, de csak lenyomnak a torkán még egy falatot. A saját kommunikációs eszközeivel az anyja tudtára adja, hogy nem kér több ételt, anya pedig nem vesz róla tudomást, sőt, helyette arra buzdítja a gyermeket, hogy hagyja figyelmen kívül a saját teste jelzéseit, mert akkor kapja meg a dicséretet – mosolyt, anya örömét, azaz a jutalmat –, ha eszik még egy falatot.

De mit érünk el azzal, ha erőltetjük az evést? Az az egy plusz kanál tényleg olyan nagy mértékben befolyásolja a fejlődését? A kutatások szerint az elhízást, súlyproblémákat kockáztatjuk azzal, ha nem engedjük meg a gyerekeinknek, hogy annyit egyenek, amennyi jólesik nekik. Amikor megszületnek, tiszta lappal indítanak, nincs beléjük kódolva az elhízás. Ha pedig körülnézünk, azt látjuk, hogy a felnőttek nagy részének eléggé problémás az étellel való viszonya.

Ezért ne erőltetsd inkább a gyerekre az evést

Például rengetegen érzelmi evők vagyunk, akik nem igazán érzik, hogy mikor elég az ételből. Amikor már felállunk az asztaltól azzal, hogy “annnyira tele vagyok”, akkor már általában jóval túl vagyunk azon a ponton, amikor a testünk ténylegesen jól volt lakva. Az agyunkból érkező jelek ugyan szólnak időben, hogy mikor kellene abbahagyni az evést, csak már annyira csendessé váltak, hogy meg sem halljuk őket. Inkább folytatjuk az evést addig, amíg olyan jeleket nem kapunk az agyunktól, hogy már fáj a hasunk az ételtől, vagy hogy le kell dőlnünk aludni, annyira túlettük magunkat.

Szomorú jelenség, hogy milyen nagy árat fizetünk felnőttként, amiért gyerekkorunkban elveszítjük a saját testünkkel és a jóllakottságérzésünkkel a kapcsolatot.

Rengeteg időt, pénzt és energiát tolunk abba, hogy lefogyjunk, egészségügyi problémáink vannak a túlevésből, és érzelmileg megvisel, hogy folyton elégedetlenek vagyunk a külsőnkkel. Bizonyos kultúrákban ez a probléma hangsúlyosabban jelen van, mint például Dél-Ázsiában, ahol az evés erőltetése gyakorlatilag nemzeti örökség. De itthon is így megy ez, a legtöbb esetben egy családi összejövetelen, még ha tele van is a tányérod, arra biztatnak, hogy vegyél még. Ha nem eszed meg a harmadik rántott húst tört burgonyával, akkor valami bajod van, vagy minimum vérig sérted a nagyit, főleg, ha a desszertből már nem is kérnél. Ez az erőltetés pedig bizony már baba korban elkezdődik azzal a “csak még egy falatot” mondattal. Jót akarunk – nagyi is jót akar a második tányér csülökpörkölttel –, csak közben rosszat teszünk.

Ezért ne erőltetsd inkább a gyerekre az evést

Ne keverjük össze a válogatós gyerekek esetével azt, amit eddig elemeztem, mert jól tudom, hogy milyen nehéz egy válogatós totyogó gyerek szülőjének lenni, amikor a gyermek több időt tölt azzal, hogyan utasítsa el az ételt, mint magával az evéssel. Stresszes, frusztráló helyzet, amiben a szülők kétségbeesetten próbálnak ki minden trükköt, hogy a megfelelő táplálékot sikerüljön valahogy a gyerekkel elfogadtatni. Teljesen érthető módon azon aggódnak, hogy egészségesen tartsák életben a gyermeküket, amihez szükség van a helyes táplálkozásra. Ez egy merőben más eset, ilyenkor nincs nagyon más út, mint az, hogy valahogy szépen rábeszéljük az evésre a gyereket.

Nem ilyen helyzetekről beszélünk most, hanem arról, amikor amúgy teljesen rendesen eszik a gyermek, megkap minden fontos tápanyagot, és jelez, hogy tele van. Ha ilyenkor még erőltetjük az evést, akkor az már nem azért van, mert aggódunk, hogy vitaminhiányos lesz, ha nem eszik még egy falatot, hanem az már sokkal inkább a szülői egóról szól. Jó érzés, ha a baba megeszi az utolsó falatot is a tálból. Az üres tányér a mi sikerünk. Pedig jobban tennénk, ha inkább bíznánk a gyermekünkben, és hagynánk, hogy hallgasson a testére, mert így fejlődhet ki benne az a rendkívül fontos képesség, hogy tudatosan odafigyeljen az étellel való viszonyára. Megtanulja, hogy bízzon az agyából érkező jelekre, mert azok valóságosak és fontosak. Lehetne ez az egyik fontos feladatunk szülőként, hogy segítsük kiépíteni a gyerekben a saját testével való párbeszédet. Csak a javára válhat, ha felnőttként egészséges viszonyban lesz a testével.

Olvass többet az evésről:

Megosztás Facebookon