nlc-logo

Engedélyezi, hogy az nlcafe.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.

Baba
Egy hatgyerekes anya nyílt levele az elsős tanító nénihez

Egy hatgyerekes anya nyílt levele az elsős tanító nénihez

Hat gyerek borzalmasan sok tennivalót és még több szülői értekezletet jelent iskolakezdéskor. Candice Curry épp hat gyermek édesanyja, nyílt levelet írt egyik gyermeke első osztályos tanító nénijének, elismerő szavakkal biztosítva őt csodálatáról.
K.G.
f Ajánlom

Kedves tanító néni!

Egy rakás gyerek anyjaként egy kicsit kimerítő számomra az iskolakezdés. Órákat töltöttem a boltokban, mire minden tanszert ki tudtam pipálni a beszerzési listáról. Ahogy a sorokat jártam, vadászva az újabb és újabb tételekre, a végén már hányingerem lett. Jócskán túlköltekeztem, és már tele lett a kosaram, mire odaértem, hogy uzsonnás dobozt is vegyek. Nem is akarok arra gondolni, hogy mindennap csomagolnom kell ebédet a gyerekeknek, és már attól is elfáradok, ha csak a Pinteresten látom, milyen csodás költeményeket csomagolnak az igazán jó anyukák. Én csak azért imádkozom, hogy a többiek ne nevessék majd ki a gyerekeimet az általam kreált ebédek miatt.

Hat gyerekem van, mind iskoláskorú, közülük öten lányok.

Tudja mit jelent számomra lelkileg az, amikor el kell mennem öt lánnyal ruhákat vásárolni az iskolára? Amellett, hogy egy ilyen vásárlás kiüríti a bankszámlánkat, még attól is félek ilyenkor, hogy a heves szemforgatástól, amit előadnak az általam választott ruhákra, baja lesz a szemüknek. Az én estéim a következő kilenc hónapban arról fognak szólni, hogy vacsorát próbálok varázsolni az asztalra normális időben, miközben a harmadik kezemmel kitöltöm a mindennap felénk áradó papírokat az iskola számára, szülőikre járok, technika házikat oldok meg, és halomra veszem a pólókat. Hogy arról már ne is beszéljünk, hány elveszett könyvtári könyvet kell majd megkeresnem, amiket egy fekete lyuk nyel el a gyerekek szobájában.

Aztán ott van az érzelmi megpróbáltatás, amit a kicsik iskolai élete jelent számomra. Könnyekkel küszködve engedem el őket, annyi fotót készítek róluk, amennyit csak lehet. Most már üres ház vár, amikor hazamegyek, ami pár óráig jóleső érzés, olyan csend van, amilyet hónapok óta nem tapasztaltam. De közben hiányoznak a gyerekeim, bár azt élvezem, hogy ilyenkor egy fél napig tiszta és rendes a házunk.

A lényeg, kedves tanító néni: épphogy elkezdődött az iskola, és én máris kikészültem.

Kicsit szomorú vagyok, és a bankszámlám határozottan megreccsent a terhelés alatt. Aztán találkozom önnel az első napon. Látom, hogy a legszebb ruháját vette fel, amit gondosan kiválasztott. A sminkje gyönyörű, és minden hajszála tökéletesen áll. A mosolya kedves, én pedig elpirulok, ahogy besétálok az elsősök tantermébe. Látom, hogy mindenre fel van készülve. A gyerekek neve csodás kézírással ott sorakozik kis táblácskákon az asztalokon, a terem feldíszítve, a polcok roskadoznak a tanulást segítő különböző eszközöktől. Mindez az ön érdeme.

Egy hatgyerekes anya nyílt levele az elsős tanító nénihez

Elismerem, hogy teljesen elbűvölt a tanterem. Komolyan, hogyan képes ilyen szépen, gyöngybetűkkel írni? Hány órát töltött ebben a teremben, mire kész lett mindennel, hogy fogadja a kis elsősöket? Látom, hogy a nyár nagy részében azon dolgozott, hogy meleg fogadtatásuk legyen a gyerekeknek.

Tudom, hogy az ön tanévkezdési bevásárlólistája sokkal hosszabb volt, mint az enyém.

Fogadok, hogy a kosara már akkor tele volt a tanításhoz szükséges eszközökkel, amikor még el sem érte az uzsonnás dobozok szekcióját, és csak reménykedik benne, hogy a többi tanár nem neveti majd ki az ebédekért, amit visz magával. Látom, hogy a következő kilenc hónapban az estéi arról fognak szólni, hogy próbál emberi időben vacsorát tenni az asztalra, és sorra tölti ki a papírokat, amiket ki kell tölteni az iskolába, szülőikre jár, technika feladatokat csinál, és osztályozza a dolgozatokat. Hogy arról már ne is beszéljünk, mennyi elveszett könyvtári könyvet kell majd visszakérnie a feledékeny csemetéktől.

Látom az érzelmi megpróbáltatásokat a mosoly mögött. Már év vége óta készül a mi gyerekeink tanítására. Gondosan előkészített mindent, megírta a névtáblákat, nagy becsben tartva mindegyik gyermeket. Az elmúlt három hónapban üresen állt a tanterem, és most ön is izgatott, hogy újra gyerekzsivajjal telik meg.

A lényeg, kedves tanító néni: alig kezdődött el az iskola, és valószínűleg már ön is kikészült, ahogy biztos vagyok abban is, hogy a bankszámláját megviselte az iskolakezdés. Tudom, hogy milyen keményen dolgozott azért, hogy ilyen szépen kezdődjön a gyerekeinknek az iskola. Nem azért választotta ezt a szakmát, hogy híres vagy gazdag legyen, hanem mert szereti a hivatását, és szereti a gyerekeket. Az a célja, hogy a következő generáció jó alapokat kapjon az élethez. Értem a mosolyt az arcán. Ebben az egész buliban ön és én ugyanúgy benne vagyunk, segítsük a gyerekeinket együtt, kézen fogva.

Olvass többet az iskoláról:

Megosztás Facebookon