nlc-logo

Engedélyezi, hogy az nlcafe.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.

Baba
Amiért anyát elítélik, azért apát felmagasztalják?

Amiért anyát elítélik, azért apát felmagasztalják?

A világhírű blogger, Constance Hall világított rá arra a kettős mércére, amivel a külvilág a szülőket méri. Ha belegondolunk, mind belefutottunk már ilyen helyzetekbe, csak már annyira hozzászoktunk, hogy fel sem tűnik, amikor velünk történik.
K.G.
f Ajánlom

Egy mindennapi esemény váltotta ki Hall felháborodását. Nem azért tartja vérlázítónak, hogy ilyen negatívan megkülönböztetik az anyákat, mert kevesebb dicséretet akarna az apukáknak. Az a problémája, hogy ugyanazért a tettért – jelen esetben egy nyilvános pelenkacseréért – ugyanolyan reakció kellene hogy érje mindkét szülőt, függetlenül attól, hogy anya vagy apa az illető. Azért rendkívül káros a kettős mérce, mert ezzel taszítják az anyukákat a megfelelési kényszerbe, tökéletességre törekvésbe, és többek között emiatt vált kórtünetté már az anyák állandó bűntudata és önostorozása. Minden szavával egyetértünk.

“Egy barátnőmmel reggeliztünk egy étteremben, és természetesen Snow bekakilt. Kivittem a mosdóba, ahol nem volt pelenkázó, de semmi baj, az étterem egy parkban állt, így jó messzire elsétáltam a bejárattól, és a fűben kicseréltem a pelenkáját. Nem nagy ügy.

30 perccel később egy nő odalépett hozzám, és így szólt:

– Láttam, ahogy kicseréli a lánya pelenkáját, legyen szíves legközelebb ezt a pelenkázóban csinálni.

– De nem volt pelenkázó az étteremben.

– Van egy nem messze innen, a mozgássérült vécében.

– Remek, a lányom valószínűleg nem kakil a következő hat órában, de ha igen, eszerint fogom intézni.

Teljesen lelombozott ez a párbeszéd. A következő hétvégén az egész családdal kimentünk ugyanebbe a parkba. Rumi bekakilt, épp jókor, mert a férjemen, Billen volt a sor a pelenkázásban. Bill fogta, lefektette a fűbe, és kicserélte a pelenkáját. Egy csapatnyi nő sétált arra, az egyik így szólt: »Ó, milyen jó apa! De jó ilyet látni!« Bill úgy érezte magát, mint valami szuperhős.

Constance Hall
Constance Hall

Abban a pillanatban fel sem tűnt a dolog, annyira hozzászoktam már ehhez a hozzáálláshoz. Hozzászoktam, hogy engem kritizálnak azért, amiért a férjemet felmagasztalják. Hozzászoktam, hogy amikor én megyek a gyerekekért az iskolába, akkor ítélkező pillantásokat kapok, amiért későn érek oda, míg ha Bill megy értük, még a vörös szőnyeget is leterítik előtte és nagyzenekar húzza neki a himnuszt, amiért feltűnik az iskolánál a gyerekeiért.

Így működik a mi társadalmunk. Hatalmas nyomás alá helyezik a nőket, hogy tökéletesek, önzetlenek legyenek, míg a férfiakkal szemben minimálisak az apai elvárások. Nem azt mondom, hogy ne dicsérjük az apákat. Imádom, amikor a férjemet elismeri valaki mindazért, amit a gyerekeiért tesz. Jó apa, igenis ünnepeli kell őt. De mi, nők egymást is igazán megdicsérhetnénk olykor. Például ha látunk egy anyát, aki épp telefonál, miközben tolja a babakocsit, gondoljunk arra, hogy »úgy döntött, nem marad otthon, hogy licitáljon az e-Bay-en a kedvenc táskájára, vodkát kortyolgatva, hanem inkább elvitte a gyerekét sétálni, milyen nagyszerű anya!«.

Minden anya megérdemli a pacsit, bókot, ovációt. A kedvesség jelentheti az anyáknak azt a vörös szőnyeget és nagyzenekart, amit apa alanyi jogon megkap, ha begördül a suli elé. Nem annyira látványos, de ugyanolyan hatásos.”

Olvass többet az anyaságról és ítélkezésről:

Megosztás Facebookon