Baba

7 váratlan hely, ahol elhagyott újszülöttet találtak

Repülőgép mosdójában, föld alatt és még néhány elképesztő helyen találtak már kisbabát. Elképesztően szerencsések a babák, mert túlélték az elrejtésüket.

1. Repülőgép mosdójában

A Pacific Blue egyik járatán takarítás közben fedezték fel az újszülöttet a szemetesbe rejtve. Szerencsére a biztonságiak kiszúrtak egy 30 éves nőt véres ruhában a reptéren, akiről kiderült, hogy a baba édesanyja. Bevallotta, hogy félt a saját anyja reakciójától, mert nincs férjnél, ezért dobta el magától a babáját. Az a legfurcsább az egészben, hogy a 150 utasból egynek sem tűnt fel, hogy szülés zajlik a mosdóban.

7 váratlan hely, ahol elhagyott újszülöttet találtak

2. Szemétzúzógépben

A gondnok épp be akarta kapcsolni a gépet, amikor babasírást hallott belőle, és egy magzatmázas, véres kisfiút talált 20 zsáknyi szemét alatt. A horrorisztikus körülmények ellenére a baba egészségesen került ki a szemét közül, kórházba szállították, így szerencsésen túlélte a születését.

3. Vécécsészében

Kaliforniában egy étterem vécécsészéjében hagytak egy újszülöttet. Az étterem dolgozói arra lettek figyelmesek, hogy lecsukott fedél alól egy köldökzsinór lóg ki. Amikor megnézték, mi lehet az, egy babát találtak, persze rögtön kivették, takaróba csavarták és hívták a rendőrséget. Hamar rátaláltak a kicsi 38 éves anyjára, aki vérnyomokat hagyva maga után, a közeli bokrok közt rejtőzködött. Az ismerősei igazolták, hogy terhes volt. Szerencsére az újszülött csak pár percet töltött a vécében, így teljes épségben megúszta az esetet.

Pekingben ennél még durvábban járt el egy anyuka, aki beletömte a babát egy nyilvános vécébe, hogy épp csak kilátszott a lába, a teste beszorult a csőbe. A tűzoltóknak sikerült kihúzniuk a babát onnan úgy, hogy semmi baja nem esett. Később megtalálták az anyát, aki azért hagyta el a gyermekét, mert az apa lelépett, amikor megtudta, hogy terhes.

4. Élve eltemetve

Kínában egy öreg hölgy épp gyógynövényeket gyűjtött a temetőben, amikor a föld alól babasírást hallott. Azt hitte, hogy szellemet hall, ezért elfutott és segítséget kért a közeli buddhista templomban, ahol egy 75 éves szerzetes hamar rájött, hogy az asszony nem szellemmel találkozott, hanem valószínűleg egy élő csecsemővel van dolguk. Kihívta a rendőrséget, akik átkutatták az egész temetőt és egy kisfiút találtak egy dobozban élve eltemetve.

A baba rossz állapotban volt, úgy tippelték, hogy 3-4 nappal a születése után ásták el, de azt nem sikerült tisztázni, hogy mennyi időt töltött a föld alatt. A szüleit egy közeli faluban találták meg, ahol őket és még öt embert tartóztattak le, akik mind tudtak a baba eltemetéséről. Azért akartak megszabadulni tőle, mert ajakhasadékkal született, amit egy kis sebészeti beavatkozással helyre lehet már állítani.

5. Strandon

Honoluluban a Sandy Beachen egy 21 éves nő talált egy újszülött kislányt, akit bevitt a rendőrségre. Azt mondta, hogy a közelben parkolt, amikor kiáltozást és babasírást hallott. A jelentés szerint odament megnézni, mi történik, de csak a babát találta a homokban. Egy másik vallomásban egy férfi azt állította, hogy észrevett egy nőt sikítozni a parton, megkérdezte, mi baja van, a nő azt válaszolta, hogy csak megvágta a lábát, ezért a férfi otthagyta. Később látta a nőt, ahogy a parton sétál egy babával a kezében. A nyomozás során kiderült, hogy a 21 éves nő, aki bevitte a rendőrségre a babát, maga az anya volt.

6. Egy busz alatt

Indiában egy házaspárt tartóztattak le, mert a 10 napos babájukat egy busz alá rejtették. Miután a gyermeket felfedezték, a rendőrség nehezen azonosította a tetteseket, mert a környező kórházakban semmi jele nem volt, hogy ott született volna a baba. Akkor értek el áttörést az ügyben, amikor egy helyi lakos jelentette, hogy a szomszédságában született egy baba, aki azóta eltűnt. Az apa azt vallotta, hogy azért nem akarta a gyereket, mert szerinte nem ő volt a vér szerinti apa, az anyának pedig már volt egy egyéves kislánya, nem kellett neki még egy.

7. Gyanútlan idegeneknél

Kenyában történt, hogy egy 10 órás buszút alatt egy Zainabu nevű idősebb nő mellett ült egy anya a babájával, szóba is elegyedtek egymással, összebarátoztak. Amikor az egyik pihenőnél megálltak, az anya megkérte az asszonyt, hogy fogja meg a babáját, amíg elszalad vécére. A busz már tovább akart indulni, de a nő figyelmeztette a buszsofőrt, hogy útitársa még nem jött vissza a vécéről. Mindent tűvé tettek az anyáért, de senki sem látta a vécé környékén, egyértelmű volt, hogy elhagyta a gyermekét.

Kenyában az a szokás, hogy ha egy elhagyott gyermeket visz be valaki a rendőrségre, akkor megkérik, hogy viselje gondját, amíg az anya elő nem kerül, így Zainabu hazavitte magával a gyermeket és azt a táskányi ruhát, amit még az anyuka hátrahagyott. Később kiderült, hogy a kisbabának tumor van a fején, emiatt szökhetett el az anyja.

Egy másik esetben, 2014-ben Phoenixben egy idegen nő sétált be egy társasházba, ahol az első arra járó nő kezébe nyomta a babáját. Azt mondta, hogy hat másik gyereke van a hegyekben és őket is alig tudja etetni, ezért nem tudja vállalni a felelősséget a babáért, majd elsétált. Azonnal értesítették a hatóságokat, remélve, hogy a másik hat gyereket is megmentik az éhhaláltól, de a kutatás során nem találtak senkit a jelzett területeken. Később rátaláltak az anyára, aki a férjével és három gyermekével élt a közelben. A férfi azt vallotta, hogy annyira lekötötte a munkája, hogy észre sem vette, hogy a felesége elvitte a legkisebb gyermeküket és nélküle tért haza. Az anyát sikertelenül próbálták kikérdezni, végül elszállították a pszichiátriára.

Olvass többet elhagyott újszülöttekről:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top