nlc-logo

Engedélyezi, hogy az nlcafe.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.

Baba
“Ne fogadj el cukorkát idegenektől” – Gyerekrablás áll a híres intelem hátterében

“Ne fogadj el cukorkát idegenektől” – Gyerekrablás áll a híres intelem hátterében

Bevett dolog, hogy azt mondjuk a gyerekeinknek, hogy ne fogadjanak el cukorkát idegenektől, de azt kevésbé tudjuk, hogy honnan ered ez a szokás. Szomorú a valóság: egy gyerekrablás áll a háttérben.
Kun Gabi
Kun Gabi
f Ajánlom

Amerikából ered a történet, ahol évente kb. 800 000 18 év alatti gyerek tűnik el a statisztikák szerint. Egy 140 évvel ezelőtti esetig nem nagyon keltett visszhangot a gyerekek eltűnése, ám Charley Ross elrablása olyan nagy médiamegjelenést kapott, hogy milliók aggódtak a négyéves kisfiú életéért.

Charley Ross elrablása

1874 nyarán Philadelphia jómódú környékén a négyéves Charles Brewster Ross és ötéves bátyja, Walter a házuk előtt játszott. A család nem volt kifejezetten gazdag, az előző év pénzügyi nehézségeket okozott nekik. A gyerekeket azonban nem az anyagiak, hanem anyjuk távolléte aggasztotta leginkább, aki elutazott beteg nővérükkel Atlantic Citybe. Június végén Walter elmesélte az apjuknak, hogy két férfi állt meg a házuk előtt, amíg kint játszottak, és cukorkát kínáltak neki és Charlesnak. Az apát nyugtalanította az eset, ezért azt mondta a fiúknak, hogy ha visszajönnének ezek a férfiak, akkor ne fogadjanak el tőlük cukorkákat. És ha már szóba került, úgy általában semmilyen idegentől ne fogadjanak el semmit.

Közeledett a július 4-i ünnep, amire a fiúk kisírták, hogy az apjuk vegyen nekik tűzijátékot. Ross megígérte, hogy pont aznap, negyedikén elviszi őket a boltba és együtt vásárolnak majd, mert attól tartott, hogy ha előbb szerezné be a tűzijátékot, a fiúk játszanának vele és leégetnék a házat. A srácok azonban kitartóan nyafogtak, úgyhogy apa végül beadta a derekát és már július elsején megvette a tűzijátékot, és hamarabb hazament a munkából, hogy meglepje vele őket.

Amikor hazaért, nem találta sehol a fiúkat. A szolgák elmondása szerint a gyerekek a ház előtt játszottak a szomszéd gyerekekkel, amikor utoljára látták őket. Ross házról házra járt a szomszédságban, mindenhová bekopogtatott, hogy látta-e valaki a gyerekeit. Ekkor még nem igazán aggódott, mert azt gondolta, hogy a fiúk csak átmentek játszani valamelyik barátjukhoz. Az egyik szomszéd aztán a kérdésre kérdéssel felelt: lehet, hogy a fiúkat elvitték azok a lovasok, akiket látott aznap délután? A szomszéd két ismeretlen férfit látott Rossék háza előtt, akikben apa rögtön a pár napja cukorkát kínáló emberekre ismert, így azonnal értesítette a rendőrséget.

“Ne fogadj el cukorkát idegenektől

Ross megtalálja az egyik fiát

Amikor hazafelé tartott a keresésből, Ross összetalálkozott az utcán a nagyobbik fiával, Walterrel. Megkönnyebbült, és persze rögtön azt kérdezte tőle, hogy mi történt és hol van az öccse. Walter annyira meg volt rémülve, hogy először nem is bírt válaszolni. Később Walter elmesélte, hogy a két férfi azt ígérte nekik, hogy kapnak tűzijátékot, ha velük mennek a lovas kocsijukon. A fiúk beszálltak, együtt mentek a boltig, ahol Charley már sírt, hogy haza akar menni. Waltert egyedül küldték be a boltba tűzijátékért, és mire kiért, már eltűnt a kocsi és vele együtt Charley is. Walter megijedt, nem tudta, hogyan menjen haza, elkezdett sírni, amit szerencsére kiszúrt egy szomszéd, és hazavitte.

Többen megerősítették Walter történetét. Ross leírást adott a rendőrségnek Charley-ról, amit rögtön városszerte szét is küldtek minden illetékes szervnek. A rendőrség ekkor még azt gondolta, hogy két részeges vihette el a fiút, akik hamar ráunnak és kiteszik majd valahol útközben. Ennek fényében nem is nagyon intézkedtek az ügyben. Ross azonban türelmetlen volt és a rendőrség helyett elkezdte kikérdezni az embereket. Mindenkinek, akivel csak találkozott, elmesélte, mi történt a fiával, és leírta, hogy néz ki, mit viselt és hogyan tudják őt értesíteni, ha látnák. Annyira hatékony volt, hogy az eltűnt kisfiú esete hamar az országos újságok címlapján landolt. Így jutott Charley édesanyjának a fülébe is, hogy elrabolták a fiát.

A váltságdíj és az eltűnt emberrablók

Míg az anya hazafelé tartott, addig Ross megkapta az első váltságdíj-követelést, ami már egyértelműen bizonyította, hogy nem részegek duhajkodása áll a háttérben, hanem szándékos emberrablás. A követelés 20 000 dollárról (kb. 5,6 millió forint) szólt, ám Rossnak egyrészt nem volt ennyi pénze, másrészt pedig morálisan is ellenezte a váltságdíj kifizetését. Úgy érezte, hogy ha fizetne, azzal csak arra ösztönözné a többi bűnözőt, hogy még több gyereket raboljon el a váltságdíjért.

A fizetés helyett ezért Ross először felkereste a híres Pinkerton Detective Agencyt, az első magánnyomozó irodát, abban a reményben, hogy az ő szakértelmükkel megelőzheti a lassú és nehézkes rendőrségi nyomozást. Ám Pinkertonék sem jártak sikerrel, Charley Rosst égen-földön nem találták. A Ross család továbbra is kapott leveleket a váltságdíj-követeléssel, apa már feladta az elveit és végül sikerült is összeszedniük a 20 000 dollárt, ám hiába mentek el mindahányszor a levélben megadott helyszínre, hogy átadják a pénzt a fiukért, az emberrablók nem jelentek meg. Néhány hétig játszották ezt velük, majd egyszer csak abbamaradt a levelezés, és nem hallottak többé róluk.

William Mosher és Joseph Douglas halála
William Mosher és Joseph Douglas halála

Nincs megoldás

Már majdnem egy év telt el Charley elrablása óta, amikor két férfi betört egy híres New York-i bíró otthonába. A betörők, Bill Mosher és Joe Douglas nem sokkal előtte szabadultak a börtönből, és ezzel akartak bosszút állni a bírón. A szomszédok észrevették a betörést, és puskákkal vonultak fel, hogy megvédjék a bírót, le is lőtték mindkét rablót. Douglas rögtön meghalt, Mosher még egy kis ideig életben maradt, de tudta, hogy a végét járja, ezért elárulta a köré sereglő szomszédoknak, hogy ő rabolta el Charley Rosst. Nem egyeztek a vallomások arról, hogy pontosan mit mondott: az egyik szemtanú szerint azt, hogy megölték a gyermeket, a másik szerint viszont azt suttogta Mosher, hogy tudja, hol van a kisfiú. Nem tudták kikérdezni a rablót a fiúról, mert pár perc múlva már meg is halt.

Mosher vallomásának hírére Ross azonnal New Yorkba utazott az akkor 6 éves Walterrel, hogy azonosítsa az emberrablókat. Walter felismerte őket, főleg Mosherre emlékezett tisztán, mert neki “majomorra” volt, valószínűleg szifilisz miatt deformálódott el. Azt tehát már tudták, kik voltak az emberrablók, Charley hollétét azonban még mindig homály fedte. Mivel mindkét emberrabló meghalt, így az ügyben csak egy embert tudtak bíróság elé állítani: egy philadelphiai rendőrt, aki Mosher barátja volt, és aki állítólag tudott a kisfiú elrablásáról, bár ezt ő végig tagadta. Végül hat év börtönre ítélték.

A Ross család sosem adta fel Charley keresését, egész életükben próbálták megtalálni, a kutatásra 60 000 dollárt (ez most kb. 1,2 millió dollárt, azaz nagyjából 340millió forintot ér) költöttek. Ross egy könyvet is írt The Father’s Story of Charley Ross címmel, és gyakran beszélt nyilvánosság előtt a fia elrablásáról még akkor is, amikor a médiaérdeklődés már alábbhagyott. Több mint egy évszázaddal később sem merült feledésbe Charley Ross neve, létezik egy online adatbázis eltűnt gyerekekről, ami a The Charley Project nevet viseli. Az ő öröksége az is, hogy az elrablása után történt gyerekeltűnések már reflektorfénybe kerültek a médiában, tejesdobozokra kerültek fel a gyerekek képei és később a tévében is hírt adtak róluk rendszeresen. Mostantól, ha azt mondjuk a gyerekeinknek, hogy ne fogadjanak el cukorkát idegenektől, emlékezzünk meg Charley Rossról, a cukros bácsik híres áldozatáról.

Olvass többet eltűnt gyerekekről:

Megosztás Facebookon