Baba

Nem jött be a gyed extra

Nemhogy több nő állt volna munkába, de még csökkent is azok száma, akik gyed mellett dolgozni akarnak.

Szinte semmilyen eredményt nem hozott a nők foglalkoztatásában a gyed extra. A munkabér mellett járó pluszpénz az utóbbi egy évben nemhogy nem ösztönözte munkába állásra a kisgyermekes édesanyákat, de még tízezer fővel nőtt is azoknak a száma, akik úgy döntöttek, hogy inkább otthon maradnak a gyermekükkel – írja a Magyar Nemzet a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adataira hivatkozva.

A gyed extrát 2014 januárjában vezették be, azelőtt, ha valaki gyed mellett dolgozni kezdett, elvesztette a jogosultságát a családtámogatásra. Az intézkedéscsomag azonban lehetővé teszi, hogy ha a gyermek egyéves (idén januártól már hat hónapos) kora után a szülő munkába áll, a fizetésén felül a gyedet is megkaphassa.

Nem jött be a gyed extra

A lap úgy tudja, hogy bár már korábban látszott, hogy lényeges áttörést nem hoz a gyed extra, de hogy a dolgozó anyák száma még csökkenni is fog, nem lehetett számítani.

A gyed extrát leginkább a diplomás nők veszik igénybe, akik karrierjük miatt nem akarnak hosszú időre kimaradni a munkából, de a szülés előtt inaktívak, keveset keresők, illetve az alacsony iskolai végzettségűek nem váltak érdekeltté abban, hogy gyerek mellett dolgozni kezdjenek.

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top