Baba

Egyre több a túlsúlyos, vas- és D-vitamin-hiányos kisgyermek

Az egyéves gyerekek fele vas- és D-vitamin-hiányos, derült ki a 0–3 évesek táplálását vizsgáló legfrissebb hazai kutatásból.

A korosztály közel felének ráadásul magas a koleszterinszintje, és túl sok sót fogyaszt, 10%-át pedig az elhízás is fenyegeti.

A riasztó eredmények hátterében főként az áll, hogy minden második családban ugyanazt eszik a kisgyermekek, mint a szüleik, pedig a szervezetüknek egészen más étrendre lenne szüksége. “A vitaminpótlásra viszont egyre kevesebb figyelmet fordítanak a szülők: míg a 0–6 hónapos csecsemők 87%-a, addig az 1–3 éves korosztálynak csak kevesebb mint fele kap naponta D-vitamint – hívja fel a figyelmet Dr. Takács István, a Magyar Primer Prevenciós Orvosi Egyesület elnöke. – A kettő együtt nagymértékben hozzájárul ahhoz, hogy 1 éves kor felett minden második gyerek D-vitamin-hiányos.”

Nagy a baj a magyar gyerekek táplálásával
Nagy a baj a magyar gyerekek táplálásával

A vaspótlásra pedig szinte egyáltalán nem figyelnek oda a szülők: a 0–6 hónapos korosztály 97%-a nem kap rendszeresen vasat, így egyéves korára tízből négy babánál vashiány alakul ki, amely vérszegénységhez vezethet. Ezzel szemben – bár a mesterséges ízfokozókat a szülők többsége tudatosan kerüli – az ételek magas sótartalma miatt túl sok nátrium jut a kicsik szervezetébe, és a szénhidrát-, azon belül is a cukorbevitel is jóval meghaladja a megengedett mennyiséget.

“Minden tizedik 1 évesnél kisebb gyermek potenciálisan túlsúlyos, a későbbi korcsoportra vonatkozó eredmények pedig ennél is elszomorítóbbak: a 2 évesek 14%-a, míg a kisiskolások negyede hordoz súlyfelesleget. A kialakult helyzetért a felmérés szerint főként a hozzátáplálás alatti túlzott cukorbevitel felel: 1 éves kor alatt a szülők közel fele ad cukros ételt, italt vagy édességet a babáknak” – fejtette ki Erdélyi-Sipos Alíz, a Magyar Dietetikusok Országos Szövetségének főtitkára. Azt is kiemelte, hogy a maximálisan megengedett napi 12 g cukor helyett az 1–3 éves korosztály átlagosan napi 19,6 grammot fogyaszt. Mindez a túlsúly mellett ahhoz is hozzájárul, hogy a korábban csak felnőtteket veszélyeztető 2-es típusú diabétesz egyre gyakoribb a gyerekek körében is.

Forrás: elso1000nap.hu

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top