Baba

Az anyuka a fotóival harcol a negatív testkép ellen, a gyerekek önbizalmáért

Az ausztrál fotós anyuka arra jött rá, hogy ha saját magát és a testét szidja a gyereki előtt, ha azt látják tőle, hogy folyton elégedetlen önmagával, akkor a gyerekei ugyanígy fognak állni a saját testükhöz.

Lacey Barratt arra a jelenségre szeretné felhívni az anyukák figyelmét a Humans Uncensored Project című fotóprojectjében, hogy ne tegyék tönkre a gyerekük önbizalmát azzal, hogy a saját testüket szapulják folyton. A gyerekek figyelnek, és rendkívül érzékeny radarral leveszik rólunk, anyukákról, hogyan állunk a saját testünkhöz. Észre sem vesszük már, hogy felsóhajtunk a desszertnél, hogy bárcsak mi is ehetnénk ilyet, de hát túl nagy a fenekünk, fogynunk kell, vagy amikor azt látják reggel, hogy elégedetlenül bámulunk a tükörbe, mert abban a felsőben jobban látszik a hasunk, mint azt mi elképzeltük. Csendben vagy hangosan folyamatosan ítélkezünk saját magunk felett. Ahogy a fotós is megfogalmazta:

“Készülődöm, hogy elinduljak otthonról, nézem magam a tükörben, kis smink, ellenőrzöm a külsőmet. És csendben ítélkezem. Ahogy elmélyültem vizsgálom magamat, észre sem veszem, hogy a kiskamasz lányom engem néz. Megfigyeli a testbeszédemet, arckifejezésemet, és tudja, hogy épp ítélkezem magam fölött. Mindig emlékeztetnem kell magamat, hogy a gyerekeim olyanok, mint a szivacs, mindent felszívnak, amit tőlem látnak.”

Az anyuka a fotóival harcol a negatív testkép ellen, a gyerekek önbizalmáért - fotók

Lacey nemrég felrobbantotta az internetet egy fotójával, amit saját magáról és 11 hónapos kislányáról készített, válaszul Kim Kardashian meztelen képére. A célja ezzel nem Kardashian lejáratása volt, hanem inkább az, hogy a meztelenséget nem mint szexuális töltetű dolgot tárja a világ elé. Az zavarta a legjobban, hogy más nők hogyan szégyenítették meg Kim Kardashiant csak azért, mert meztelen fotót töltött fel magáról az internetre.

“Nem vagyok biztos benne, hogy tényleg azért tette ki magáról ezt a meztelen képet, hogy bátorítsa a nőket, igazából nem is érdekel, hogy miért csinálta. De a képhez sok oldalon rengeteg olyan hozzászólást olvastam, amiben gyalázzák, mérgesek rá, amiért meztelen fotón mutogatja magát, és egész odáig elmentek, hogy milyen gusztustalan, hogy más anyukák nem rakhatják fel az internetre a szülés közben készült képeiket, mert letiltják őket, míg Kim képe terjedhet a világhálón.

Az anyuka a fotóival harcol a negatív testkép ellen, a gyerekek önbizalmáért - fotók

Ezen aztán eltűnődtem, hogy miért van az, hogy ezeknek az anyukáknak az teljesen rendben van, hogy feltegyenek a vaginájukról egy képet, amiből kibújik épp egy baba, de Kim meztelen teste már gusztustalan, pedig a kényes részek ki vannak takarva. Nem vagina a vagina, ha egy gyerek jön ki belőle? Más vaginává válik, ha nincs gyerek a láthatáron? Akkor már gusztustalan és szégyellni kell?”

Két külön témának tűnhet, de nem az: mindkettő a megszégyenítésről és a negatív testképről szól. Ha magunkat csúnyának és visszataszítónak látjuk, akkor a gyerekeink ezt tanulják el tőlünk. Ha nem vagyunk kibékülve a meztelenséggel, akkor hogyan várhatnánk, hogy szeretettel bánjunk a testünkkel? A gyerekeink érdekében kell megtanulnunk elfogadni és szeretni saját magunkat, hogy nekik már ne legyenek kellemetlen reggeli készülődéseik és elégedetten nézhessenek a tükörbe.

Olvass még többet a pozitív testképről:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top