Baba

Az anyatej mentheti meg a menekült gyerekeket?

A kétgyermekes anya a menekültkrízisben úgy próbál segítséget nyújtani, hogy az anyákat támogatja. Úgy véli, "ha az anyát támogatjuk, az egész közösséget támogatjuk. Ennek egyik módja gyermekeik étkezésének biztosítása".

Jamie Grumet, egy kaliforniai édesanya, a nemzetközi egészségügyi problémákra szakosodó Nurture Tomorrow munkatársa Törökországba repült, hogy a menekült édesanyák számára biztosítsa a szoptatás alapvető feltételeit – tudósított az Upworthy.com. Jamie-ről korábban is jelent meg cikk a Time magazinban, amelyben képet mutattak arról, ahogy hároméves kisfiát szoptatja, és blogjában többször is kifejti, hogy a kötődő nevelés elkötelezett híve. Természetesen a kommentelők és a közvélemény nem hagyta szó nélkül az anyatejen is élő totyogóst, Jamie-t ez mégsem tántorította el elveitől. 

Az anyatej mentheti meg a menekült gyerekeket?

A kétgyermekes anya a menekültkrízisben úgy próbál segítséget nyújtani, hogy az anyákat támogatja.

Úgy véli, “ha az anyát támogatjuk, az egész közösséget támogatjuk. Ennek egyik módja gyermekeik étkezésének biztosítása”. Tény, hogy a menekültek húsz százalékát teszik ki az ötévesnél kisebb gyerekek, és sajnos, sokan közülük a rosszul- vagy alultápláltság miatt halnak meg. Jamie szerint ezt meg lehet előzni. “Ha higiénikus, tápláló ételt adunk nekik, amely a kellő folyadékbevitelt is biztosítja, sok kockázatot csökkenthetünk, amelyek akár a gyerek halálát is okozhatják más körülmények között.” Az egészségügyi munkás úgy gondolja, a szoptatás minderre alkalmas

Jamie a következő elveket tartja szem előtt a munkájában: 

1. A szoptatás sokkal megbízhatóbb és biztonságosabb a tápszernél egy menekülttáborban, ahol a tiszta vízhez nem mindig lehet hozzájutni.

Bridget McGann antropológus szerint ráadásul a tápszer eleve nem steril, baktériumokat is tartalmazhat, amelyek a gyerekekre igen veszélyesek lehetnek, ez pedig különösen igaz abban az esetben, ha a víz nem tiszta, fertőzött. Utóbbi nagyon komoly betegségek megjelenését idézheti elő. 

Persze mindnyájan tudjuk, hogy Nyugaton a tápszeres babák nagyon is egészségesek lesznek, viszont egy menekülttáborban a szoptatás élet-halál kérdésévé válhat. Egy szoptatni képes anya megmentheti gyermekét a fertőzéstől. Vagyis amíg az anyáknak van elég enni- és innivalójuk, addig a gyermekük is biztonságban lesz.  

Az anyatej mentheti meg a menekült gyerekeket?

Jamie Grumet a NBC News’ ‘Today’ showban

2. A szoptatáshoz nyugodt, stresszmentes környezet és privát szféra szükséges.

Ennek érdekében Jamie és kollégái nyugodt helyeket rendeznek be a menekülttáborokban. Köztudott, hogy a stressz csökkenti vagy teljesen megszüntetheti a tejtermelést, és az is nyilvánvaló, hogy az aggódás és a félelem a menekültek életének állandó része. Nem kis munka lehet persze ezt egy túlzsúfolt menekülttáborban biztosítani, ahogy gyakorlatilag lehetetlen volt például a Keletinél is nyáron, amikor anyák és gyermekeik legfeljebb ha a fal mellett guggoltak le és szorultak egymáshoz más nők környezetében, de nagy nyugalomban nyilván sehol sem lehettek.

3. Egy feszült környezetben a szoptatás több testi és lelki előnyhöz is juttathatja az anyákat és a gyermekeiket.

A szoptatás segíthet a mindennapos félelem és az újabb és újabb traumák leküzdésében. Olyan kapcsolatot alakít ki anya és gyermeke között, amely – mellesleg a felszabaduló hormonok segítségével – erősebbé teheti a babát, érzelmileg kiegyensúlyozottabbá, és képessé a lelki és fizikai nehézségekkel szembeni ellenállásra. A közöttük levő kapocs is segíthet a túlélésben. Ahogy Jamie fogalmaz: 

“Nyugaton a szoptatás-tápszer csak egy a sok »anyaháború« közül. De ez a menekültek esetében nem egyszerű ostobaság. Ott a gyerekek számára az anyatej az élet és a halál közti különbséget jelenti.”

Az anyatej mentheti meg a menekült gyerekeket?

Ha az anya teste lehet az otthon, a nyugalom, a táplálkozás és a biztonság helye, ez sokat segít a kisgyermekeknek, hogy megbirkózzanak a környezetükben tapasztalható súlyos nehézségekkel. 

Ha az ember a menekültekről szóló képeket nézegeti, valóban nagyon szomorú a kicsik látványa, különösen a rettenetes híradások, amelyek szerint szülők és gyerekek számolatlanul hullanak a tengerbe, és sosem bukkannak elő. Hogy hogyan kellene nekik segíteni, kutya nehéz kérdés, és talán jó, ha mindenki a saját mély meggyőződése szerint indul el, legyen az a meggyőződés a szoptatás fontossága vagy bármi más. Nehéz lenne nem üdvözölni egy olyan kezdeményezést, amely az anyák egészségét akarja megőrizni, az ő igényeikre fókuszálni, és ezen keresztül a gyerekeket megmenteni. Más kérdés, és erről a cikk nem szól, hogy mennyire vagyunk képben például a szír nők szoptatási szokásaival, hagyományaival, igényeivel. Nekik vajon mi a természetes? Meddig szoptatnak? Hol szoptatnak? Egyáltalán, mennyi igényük van a privát szférára? 

Az anyatej mentheti meg a menekült gyerekeket?

Mi, a magunk részéről csak támogatni tudjuk a kezdeményezést, bár azt, hogy az anyatej-e a legfontosabb kérdés, nem tudjuk. Lehet. Lehet, hogy az egyik legfontosabb. Ehhez mondjuk nem csak az kell, hogy az anya jókat egyen és igyon, és jól érezze magát, hanem mondjuk, hogy éljen. Túlélje a menekülést, az átkelés Görögországba, a hideget, a forróságot, a nélkülözést. 

Upworthy

Olvass még többet a menekültkrízisről:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top