Baba

Íme az apa, aki világra segítette a saját gyerekét a nappali padólján

A terv általában az, hogy eljutunk a kórházba, és ott adunk életet a babánknak, csak aztán néha a baba másképp gondolja. Ez történt Martin Boyce fotóssal és terhes menyasszonyával is.

Ők sem úgy készültek, hogy a menyasszony, Holly majd a nappali padlóján szüli meg a gyermeküket, apa segítségével. Martin Boyce eleve azt tervezte, hogy lefilmezi gyermeke születését, csak épp a kórházban tette volna ezt meg. Mindent összekészítettek a szülésre, már a kocsiban várta a bőrönd és a kamera is, hogy pár óra múlva útnak induljanak a kórházba. Mire azonban Holly édesanyja megérkezett, hogy elkísérje őket, beindult a szülés, és olyan gyorsan jött a baba, hogy már nem volt idő kórházba rohanni.

“Amikor ráébredtünk, hogy a baba mindjárt megszületik, és még a szülésznő sem ér ide időben, kiszaladtam a kameráért a kocsiba, és elkezdtem filmezni Hollyt. Akkor már tudtam, hogy nekem kell segíteni a szülésnél Hollynak, hirtelen minden idegességem elszállt, és csak rá és a gyermekünkre összpontosítottam, miközben a kamera a földön vette a történéseket. Egyszerűen csak valahonnan tudtam, hogy mit kell tennem. 40 perccel később, a kislányunk, Isabelle Olivia Boyce a kezeim közé érkezett. Megtisztítottam az arcát és átdörzsöltem a kis testét, majd 10 idegtépően csendes másodperc után elkezdett nyekeregni. Olyan megkönnyebbülést és örömet, mint akkor, még soha életemben nem éreztem.”

Íme az apa, aki világra segítette a saját gyerekét a nappali padólján
Íme az apa, aki világra segítette a saját gyerekét a nappali padólján
Íme az apa, aki világra segítette a saját gyerekét a nappali padólján
Íme az apa, aki világra segítette a saját gyerekét a nappali padólján
Íme az apa, aki világra segítette a saját gyerekét a nappali padólján
Íme az apa, aki világra segítette a saját gyerekét a nappali padólján

Olvass még többet az otthonszülésről:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top