Baba

Tízből négy magyar baba császárral születik

A tavaly hazánkban született 85 ezer baba 39 százaléka császármetszéssel jött világra. Egyre több kismama maga kéri, hogy császárral szülhessen.

Egy évtizeddel ezelőtt a szülések 24-25 százaléka volt császármetszés, tavaly azonban már tízből négy csecsemő született császárral. A műtéti szülések aránya a komplikáltabb eseteket ellátó, központi kórházakban a legnagyobb – írja a Hirado.hu.

Valóban elég erőteljes növekedés jellemző, az egész világon ez a tendencia – erősítette meg Szőnyi György szülész-nőgyógyász, a Szülészeti-Nőgyógyászati Prevenciós Tudományos Társaság titkára. A szakember a portálnak nyilatkozva elmondta: a császármetszés szükségességét anyai és magzati szempontból is vizsgálják. A preventív szemlélet manapság megerősödött, vagyis kisebb vészhelyzet esetén is hamarabb végeznek császármetszést.

A szülész-nőgyógyász hozzátette: az észak-európai országokban napjainkban is nagyon népszerű az alternatív szülés, vagyis hogy az anya minél természetesebb körülmények között hozza világra a gyermekét, ezért ott alacsonyabb a császármetszések száma. Bár hazánkban is sokan választják az alternatív szülést, jellemző az is, hogy a kismamák maguk kérik, hogy császármetszéssel szülhessenek, legtöbbször azért, mert félnek a szüléstől. Az magánintézmények pedig rendszerint teljesítik ezt a kérést amellett, hogy elmagyarázzák a nőknek, hogy mivel jár a műtéti szülés.

A programozott császármetszések aránya is egyre magasabb Magyarországon, melynek elsődleges okát Szőnyi György abban látja, hogy a nők egyre később vállalnak gyereket, emiatt pedig több a komplikációkkal járó szülés.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top