Baba

Reformra szorulna a védőnői szolgálat

A Magyar Védőnői Szolgálatot 100 éve alapították, azóta pedig keveset változott. A szakemberek szerint azonban itt lenne a reform ideje.

A védőnői szolgálat  hiánnyal küzd, jelenleg is vannak betöltetlen állások az országban. Nehézkes a halmozottan hátrányos régiókba történő telepítésük. Pedig a Magyar Védőnői Szolgálat attól is hungarikum, hogy a felsőfokú egészségügyi képesítéssel rendelkező szakemberek a falvakban is jelen vannak – írja a Híradó.hu a Kossuth Rádió Napközben című műsorának riportjára hivatkozva.

A védőnői hivatást egyre kevesebb fiatal választja, illetve jellemző a pályaelhagyás is. És bár nincs erre vonatkozó korlátozás, de egyetlen férfi sem dolgozik jelenleg ebben a szakmában.

Csősz Katalin, a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara (MESZK) védőnői tagozatának vezetője a műsorban úgy nyilatkozott, a rendszer megalapítása óta eltelt 100 évben nem változtak a metódusok, a családok azonban igen, éppen ezért a védőnői szolgálat is megérett a reformra.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top